Nemzetközi foci

Már a félidőben tudta a Napoli, hogy nyerni fog

Giuseppe Maffia / NurPhoto via AFP
Giuseppe Maffia / NurPhoto via AFP

A Napoli a legutóbbi 54 alkalommal, amikor a félidőben két góllal vezetett, győztesen hagyta el a pályát – ez a sorozat csütörtökön, a Serie A 5. fordulójában sem szakadt meg.

Kapcsolódó
Nem ő lesz az új Pirlo, de a Milan már azzal is jól járt, hogy megragadta a második esélyt
Sandro Tonali közel állt ahhoz, hogy az Interbe igazoljon, majd megtudta, hogy imádott klubja, a Milan vinné, és onnantól már az sem érdekelte, hogy a Barca és a MU is érdeklődött iránta. A Milanban az első éve gyengén sikerült, idén azonban uralja a középpályát.

Az olasz élvonal egyetlen hibátlan csapata ezúttal a Sampdoria otthonában győzött 4-0-ra, Victor Osimhen két góllal, Lorenzo Insigne és Hirving Lozano két-két gólpasszal járult hozzá a magabiztos sikerhez.

„Számomra fontos, hogy jól kezdtem ezt a szezont, köszönöm edzőmnek, Luciano Spallettinek, aki nagy önbizalmat adott nekem. Tavaly a sérülésem és a koronavírus visszavetett, így még jobban örülök annak, hogy így megy a játék.

Spalletti sokat segített, megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen edzővel dolgozhatom

– nyilatkozta a meccset követően a nigériai válogatott csatár, Osimhen.

Serie A, 5. forduló

Sampdoria – Napoli 0-4 (0-2)
gól: Osimhen (10., 50.), Fabián Ruiz (39.), Zielinski (59.)

 

Torino – Lazio 1-1 (0-0)
gól: Pjaca (76.), illetve Immobile (90+1., 11-esből)

 

AS Roma – Udinese 1-0 (1-0)
gól: Abraham (36.)
piros lap: Pellegrini (89., AS Roma)

Olvasói sztorik