PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP
Nemzetközi foci bajnokok ligája

Klubrekordért vették, kitoltak vele egy kínos bénázással, erre most berúgta az ajtót egy BL-mesternégyessel

Mindössze egy forduló ment le a Bajnokok Ligája idei kiírásából, de az Ajax csatára, Sébastien Haller máris elérte, hogy minden idők egyik legnagyszerűbb és legelegánsabb csatárával, Marco van Bastennel szerepeljen együtt a neve a hírekben.

Kapcsolódó
A legtökéletesebb gól mellett a legszomorúbb búcsú is az övé
38 évvel ezelőtt indult, és fájdalmasan korán fejeződött be Marco van Basten karrierje. A holland csatár egyszerűen ellenállhatatlan volt a kapu előtt, de hiába ontotta a gólokat, a többször műtött bokája 28 évesen visszavonultatta.

Az utánpótlásszinten még a francia válogatottban játszó, majd a felnőttek közt már Elefántcsontpartot választó Haller ugyanis olyat tett, ami korábban csak a háromszoros aranylabdás Van Bastennek sikerült: pályafutása első BL-meccsén, a portugál Sporting otthonában négy gólt szerzett.

Kapcsolódó
Marco van Basten óta nem debütált úgy senki a BL-ben, mint az Ajax csatára
Két perc alatt vezetést szerzett, de itt még koránt sem értek véget az ellenfél megpróbáltatásai.

„Még mindig nem hiszem el, olyan ez az egész, mint egy álom. Meg sem fordult a fejemben a meccs előtt, hogy így sikerülhet a BL-debütálásom, csak próbáltam a feladatomra fókuszálni, és arra koncentrálni, hogy ne legyek túl emocionális, hiszen ezek azok a mérkőzések, amiket gyerekkora óta vár az ember” – nyilatkozta a 27 éves Haller élete meccse után.

Amíg az Ajax-drukkerek a csapat jó rajtját és Haller négy gólját ünnepelték, addig az angol West Ham-szurkolói a fogukat szívhatták, hiszen egy olyan játékos nevétől volt hangos a BL szerdai játéknapja, akiért a londoni egyesület 2019 nyarán klubrekordot jelentő 50 millió eurót fizetett ki, mégsem vált be.

A négy Haller-gól a Sporting ellen:

Mielőtt Angliába szerződött, Haller hihetetlenül jó idény produkált a német Eintracht Frankfurtnál: 29 Bundesliga-bajnokin 15 gól és 9 gól került a neve mellé, vagyis meccsenként átlagban 0,82 gólban vállalt szerepet. A Frankfurtnál Haller Luka Joviccsal és Ante Rebiccsel alkotott nagyon hatékony támadótriót, és ők hárman nagyon jól kiegészítették egymást, lendületesek, erősek, agilisek voltak, és a kapu előtti hatékonyságban is közel azonos szintet képviseltek: Jovic 17, Haller 15, Rebic 9 góllal zárta a 2018-2019-es Bundesliga-idényt.

Haller a Frankfurtnál sokszor hátrébb játszott, mint Jovic és Rebic, és időnként a középpályára visszalépve igyekezett helyzeteket teremteni a társaknak, kilenc gólpassza azt mutatja, hogy ez a szerep nem állt rosszul neki. A 190 centis Haller fizikai ereje révén sok fejtörést okozott a nála szerényebb paraméterekkel bíró szélsővédőknek, és frankfurti edzője, Niko Kovac azt mondta róla,

hogy egy buldózer sem tudná felborítani.

A West Hamnél mégsem akarták kiaknázni Hallernek a kreativitását, és azt a képességét, hogy jól olvassa a játékot, inkább klasszikus centerként számoltak vele, akitől azt várták, hogy tartsa meg a fellőtt labdákat, és magassága révén folyamatos veszélyforrást jelentsen a 16-oson belül a beíveléseknél. Noha első angliai idényében 32 mérkőzésen szerepelt, fele annyi gólt – hetet – szerzett, mint egy évvel korábban Frankfurtban, de ennél is látványosabb a visszaesés, ha a gólpasszokat nézzük: amíg a német csapatnál 0,29 volt a meccsenkénti átlaga, addig a West Hamnél 0,04-re csökkent.

Mivel gyakran a kapunak háttal, egy védővel a nyakán kapta a labdát, nem csoda, hogy a cselekből is kevesebb került a neve mellé, és a meccsenkénti 1,09 kulcspassza 0,65-re változott, miközben jóval több fejpárbajt vívott, mint egy évvel azelőtt, ami pontosan visszaadja, mennyire mást vártak tőle a West Hamnél. Mivel új szerepe nem ízlett neki, nem meglepő, hogy a West Hamnél töltött időszaka másfél idény – 54 tétmeccsen 14 gólt jegyzett –  után véget ért, mivel idén januárban bejelentkezett érte az Ajax.

Klubrekord után klubrekord: amíg a West Hamnél ez 50 millió eurót jelentett, addig az Ajax már 22,5 millió kifizetésével is csúcsot döntött, ami egyben azt jelenti, hogy az angol klub majdnem 30 millió bukott az Haller-üzleten.

A West Ham-drukkerek arca, amikor látták, hogy Haller négy gólt szerez az Ajaxban:

Az amszterdami csapatnál az az Erik ten Hag az edző, aki nagyon is jól ismerte Hallert, mivel korábban két szezont húztak le közösen a szintén holland Utrechtnél. Abban a két idényben Haller 98 tétmeccsen 51 gólig és 16 gólpasszig jutott, ezek a számok juttatták frankfurti szerződéshez, az Utrechtet pedig 12 millió eurós bevételhez.

A Ten Hag, Haller páros második közös időszaka igencsak biztatóan indult, az új igazolás első hat bajnokiján hat gólban vállalt szerepet, aztán jött egy felettébb kellemetlen adminisztrációs hiba, mert az Ajax egyszerűen elfelejtette nevezni Hallert az Európa Liga tavaszi folytatására.

Kapcsolódó

A holland bajnokságban és kupában viszont továbbra is pötyögtette a gólokat, és áprilisban, az AZ Alkmaar elleni 2-0-s győzelem után Ten Hag azt mondta róla, Haller személyében az Ajax meglelte a hiányzó láncszemet.

„Látom és hallom a vele kapcsolatos kritikákat, de elég megnézni a statisztikáit, számomra nagyon meggyőzőek. Nagyon kellett ő a csapatunkba, sokkal könnyebb úgy játszani, hogy Haller a pályán van. Igazán sokoldalú játékos, akit használni tudunk, ha hosszú labdákkal akarunk operálni, és az is, az előnyünkre válik, hogy személyében egy fizikálisan erős csatárunk van a 16-oson belül, aki remekül tudja elindítani a letámadást” – dicsérte a futballistát Ten Hag.

Az Ajax tavasszal a bajnokságot és a kupát is megnyerte, Haller pedig a két sorozatban 23 mérkőzésen 20 gólban vállalt szerepet (13 gól, 7 assziszt).

Az új idény aztán úgy indult, hogy az Ajax 4-0-ra elveszítette a PSV elleni Szuperkupa-döntőt, és amikor Hallert a 61. percben lecserélték, az Ajax-drukkerek hangos füttyszóval minősítették a csatár teljesítményét.

A nagy zakót aztán négy veretlenül megvívott holland bajnoki követte, Hallert pedig látszólag nem zavarta meg a közönség kritikája, mivel négy góljával jelenleg vezeti az Eredivisie góllövőlistáját.

Bár a West Hamhez hasonlóan az Ajaxnál is középcsatárként számolnak vele, Haller lubickolását nem csak az idézte elő, hogy a holland bajnokság szerényebb minőséget képvisel a Premier League-nél, hanem az is, hogy Antony, Steven Berghuis, David Neres és Dusan Tadic személyében Ten Hag olyan focistákat pakolt mögé, köré, akik a játékintelligenciájuk, dinamikájuk, cselezőkészségük révén felerősítik Haller erényeit.

Bár a Frankfurtnál kiderült, mennyire sokoldalú, az elmúlt két Ajax-meccsén szerzett hat gól megmutatta, hogy Haller beleszokott a középcsatár szerepbe: a PEC Zwolle elleni bajnokin előbb a Berghuis, Tadic duó előkészítése után fejezett be egy akciót, majd egy szögletet fejelt be, majd a Sporting otthonában korlátlan úr volt a 16-oson belül. Minden csele bejött, öt lövéséből négy gól lett, és 2,19-es xG-re hozta össze a Van Bastent másoló négyest.

4.28-nál és 8:50-nél látható a videón a Zwolle elleni két gól:

 

„Emlékszem Van Basten négy góljára, és ő egy ikon volt, ami azt is mutatja, hogy Haller milyen történelmi tettet hajtott végre. Egyben jelzi azt is, milyen képességekkel rendelkezik. Nemcsak a fizikuma révén képes érvényesülni, de nagyon jól helyezkedik, erős a befejezésekben és mentálisan is rendben van, hiszen az összes helyzetét értékesítette” – nyilatkozta Ten Hag a lisszaboni 5-1-es győzelem után.

Amikor Haller elhagyta a West Hamet az Ajax kedvéért, megemlítette, frusztráló érzés volt számára, hogy Angliában nem tudott úgy teljesíteni, ahogy szeretett volna. Ha abból indulunk ki, hogy az Ajax-drukkerek, akik pár hete még kifütyülték, most ajnározzák a BL-ben szerzett négyese után, akkor jöhet még számára olyan fordulat, ami után ismét lehetősége lesz egy topligában futballozni.

Addig pedig nézegetheti a góllövőlistáját, meg a lisszaboni meccs labdáját, amit a mesternégyes után elrakott emlékbe. Igaz, már a meccs közben sem sikerült elvenni tőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.