Nemzetközi foci

A legtökéletesebb gól mellett a legszomorúbb búcsú is az övé

Korábban a témában:

Harmincnyolc évvel ezelőtt, 1982. április 3-án a holland bajnokság utolsó előtti fordulójában az Ajax már bajnokként fogadta a 13. helyen álló NEC Nijmegent. Az addig 32 bajnokin 109 gólt termelő (3,4-es átlag) amszterdami csapat az arannyal a zsebében sem vett vissza, az első félórában eldöntötte a meccset.

A második félidőre az Ajax első gólját szerző Johan Cryuff nem is jött már ki, a helyére egy nyurga, vékonydongájú, 17 éves srác állt be. 22 perccel később egy jobboldali beadásra tökéletesen bólintott rá, megszerezve pályafutása első gólját – amit 300 követett még.

És ki tudja, hol állt volna meg a számláló, ha egy makacs bokasérülés nem vonultatja vissza minden idők egyik legnagyszerűbb, legelegánsabb csatárát, Marco van Bastent.

Pedig a kis Marco 6 évesen még teljesen más karrierről álmodozott, akkoriban még a gyűrű és a korlát bűvölte el, ugyanis minden vágya az volt, hogy sikeres tornász legyen. Egy évvel később már egy másik sportág igézte meg, lenyűgözve figyelte a totális futballjával Európa csúcsára érő Ajaxot, amely a londoni Wembley-ben 2-0-ra verte a görög Panathinaikoszt, megszerezve ezzel első BEK-győzelmét, amelyet a következő két idényben a második és a harmadik követett.

Eleinte nem voltam rápörögve a focira, egyszerűen csak élveztem. Aztán szép lassan hobbiból szenvedély lett számomra, egyre koncentráltabb lettem, és már az járt a fejemben, hogy profi futballista akarok lenni

– nyilatkozta a korai éveiről Van Basten, aki igazi futballrajongó családba született, bátyja ugyanis az első aranylabdás, az angol varázsló, Stanley Matthews után kapta a keresztnevét.

Az ifjú Marco elhivatottságát jól mutatta, hogy az USV Elinkwijk U18-as csapatának tagjaként naplót írt, folyamatosan értékelte saját teljesítményét, e mellett pedig precíz nyilvántartást vezetett a bajnokság csapatairól és meccseiről, no meg az általa szerzett gólokról.

16 évesen Van Basten és bátyja is próbajátékon járt az Ajaxnál, de csak ő járt sikerrel, onnantól viszont hármasával vette a lépcsőfokokat, az utánpótlás- és tartalékcsapatban 44 meccsen 68 gólt szerzett, hogy aztán 1982 áprilisában az első csapatban is egyből góllal debütáljon.

Az Ajaxnál pontosan tisztában voltak vele, micsoda kincsre leltek, de nem akarták egyből a mély vízbe dobni Van Bastent, inkább fokozatosan adagolták neki a játéklehetőséget.

Az első teljes idényében 20 bajnokin 9 gólt szerzett, ezzel negyedik lett a házi góllövőlistán, a csapat legeredményesebb játékosa a szintén tinédzser Wim Kieft lett 19 góljával, akit a bajnoki cím megnyerése után elvitt az olasz Pisa.

Kieftnek nem jött be az olasz kaland, Van Basten viszont a távozásával megkapta a lehetőséget, amire várt, és maximálisan élt vele: négy idény alatt 112 bajnokin 118 gólt szerzett, minden sorozatot számolva pedig 146 fellépésén 141-szer volt eredményes.

Zsinórban négyszer lett holland gólkirály, és az 1985-1986-os bajnokságban 26 meccsen összehozott 37 góljával az európai Aranycipőt is elnyerte.

A nyolcvanas években egy focirajongó gyereknek idehaza a mai állapotokhoz képest szinte csak morzsák jutottak a külföldi labdarúgásból: a sportnapilap hírei mellett a kupaszerda nevű késő esti összefoglalóból, valamint a BEK-, KEK, UEFA-kupa-döntő közvetítéséből lehetett jegyzetelni a neveket, hogy kire is érdemes figyelni.

Az 1987-es KEK-döntő estéjén sikerült a szüleimet megfűzni, hogy első osztályos iskolásként legalább egy félidőt megnézhessek az Ajax-Lokomotiv Leipzig meccsből, amelyen szerencsére már a 20. percben megszületett az egyetlen gól, Van Basten a rá jellemző módon robbant be a rövid saroknál egy beadásra, és a védőt megelőzve fejelt a kapuba.

Nekem akkoriban csak ez az egy gól jutott tőle, mégis beleégett a memóriámba a neve, az Ajax-drukkerek viszont szerencsések voltak, mert Van Basten elkényeztette őket, az 1985-1986-os bajnokságban például volt olyan bajnokija, amelyen hat, illetve öt gólt szerzett.

Kellett ehhez persze az Ajax megalkuvás nélküli támadófocija is, és Van Basten tökéletesen illett a rendszerbe: elsőrangúan fejelt, a legjobb ütemben mozgott be a védők közé, technikailag kilógott a mezőnyből, és megvolt benne az a fajta ragadozóösztön, hogy még a csapattárs lecsúszott lövését is fel tudta használni gólpassznak a villámgyors reagálása révén.

Rajongók számára kihagyhatatlan videó MVB ajaxos góljairól, amely megmutatja, milyen sokoldalú is volt:

Semmi manír, semmi felesleges mozdulat, csak a letisztultság, ami egy középcsatár esetében sosem hátrány, ráadásul nem csak labdával volt veszélyes, a labda nélküli mozgásával is hatalmas szolgálatot tett a csapatainak.

A gól volt számára a fizetőeszköz, ez volt a tápláléka, és mivel imádta a futballt, a gólszerzés egyetlen válfaját sem tartotta rangon alulinak

írta róla találóan Will Sharp.

Három bajnoki címmel, három kupagyőzelemmel és a KEK-trófeával a tarsolyában a csatár elhagyta az Ajaxot a Milan kedvéért, amely mai szemmel nézve nevetséges összeget, 1,1 millió fontot fizetett érte. Bár első Serie A-meccsén egyből betalált egy tizenegyesből, egy bokasérülés miatt nagyon hosszú időre kidőlt, így a következő gólja csak a 25. fordulóban esett, igaz, az létfontosságú volt, mert a Milan ezzel verte 1-0-ra az Empolit.

Nápolyban egy újabb győztes góllal segített a csapatának, de mivel mindössze 11 meccsen szerepelt, így az új fiú nem tudta a maga módján kivenni a részét a Milan bajnoki címéből, amely az első volt a nagyravágyó tulajdonos, Silvio Berlusconi érkezése óta.

1988 nyarán Eb-t rendeztek Németországban, és Van Basten sérülése miatt korábbi amszterdami csapattársa, John Bosman, valamint egykori posztriválisa, az olaszországi kisiklása után a PSV-vel triplázó – BEK, bajnokság, kupa –, és a gólkirályi címet begyűjtő Kieft pályázott a legnagyobb eséllyel a kezdőbe kerülésre a nemzetközi porondra nyolc év után visszatérő holland válogatottban.

Ennek ellenére a milánói harcostárs, Ruud Gullit a torna előtt Van Bastent nevezte meg a hollandok titkos fegyverének.

Különleges érzéke van a gólszerzéshez, és olyan területeket lát meg a pályán, amiket mások nem vesznek észre. Mivel a szezon nagy részét kihagyta, így most nagyon elszántan készül.

Egy évvel a szememet felnyitó KEK-döntő után már régi ismerősként figyeltem a németországi Eb-n Van Bastent, aki a várakozásoknak megfelelően csak csere volt a szovjetek elleni első csoportmeccsen, mert Rinus Michels szövetségi kapitány Bosmant rakta be középcsatárnak. Bár Van Basten csereként beszállt, a meccset Rácz László bombagóljával a szovjetek nyerték 1-0-ra.

Az angolok elleni meccsre aztán Michels átvariálta a csapatot: Erwin Koeman bekerült a középpályára, elöl pedig Bosman helyén Van Basten kezdett, akit a visszavontabb, kötetlen szerepben játszó Gullit támogatott. Az első meccset szintén elvesztő (0-1 az írek ellen) angolok kapitány, Bobby Robson szintén belenyúlt a kezdőbe, úgy érezte, Trevor Steven és Glenn Hoddle bevetésével több esélyük lesz a technikás hollandok ellen.

A holland zseni, aki megváltoztatta a futballt
Sokan nem értik, miért nem Sir Alex Fergusont választották minden idők legjobb edzőjének, de Rinus Michelsnél kevesen voltak nagyobb hatással a játékra. Meglehet, senki sem.

Bár a mezőnyben a hollandok játszottak pofásabban, az angolok Hoddle és Gary Lineker révén kétszer is a kapufát találták el, aztán jött Van Basten első villanása. Gullit beadását ballal, a kapunak háttal, a nyakán Tony Adamsszel vette át, hogy aztán egy villámgyors 180 fokos fordulattal helyzetbe hozza magát, és mielőtt a becsúszó Gary Stevens odaérhetett volna, ballal ellője a labdát a 100. válogatott meccsén szereplő Peter Shilton mellett.

Bár a második félidőben Bryan Robson góljával az angolok egyenlítettek, Van Basten még nem fejezte be, előbb Gullit passzát vágta be, majd egy szöglet után Kieft csúsztatására csapott le vércseként az ötösön belül, és a mesterhármasával hazaküldte az angolokat.

A hollandok végül Kieft írek elleni, lesről szerzett fejesgóljával jutottak az elődöntőbe, ahol Van Basten a németekre is lecsapott: igaz, hogy a Jürgen Kohlerral vívott párharcánál befújt büntető  a mai napig vita tárgya képezi (bár ahogy a csatár levette a labdát és befordult, az mestermunka volt), utána viszont jött a színtiszta zsenialitás, amikor pár perccel a vége előtt védőjét lerázva becsúszva a kapuba kotorta azt a gólt, amivel döntőbe jutott az Oranje.

De akkor mit mondjuk a döntőben szerzett góljára, amelynél nem sok ikonikusabb vagy tökéletesebb létezik a futballtörténelemben?!

Tíz sztori a foci-Eb-ről, amire mindig emlékezni fogunk
Ha már a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az idei foci-Eb-t, nosztalgiáztunk egy jót. Ha most még szomorkodsz a halasztás miatt, Van Basten, Balotelli és a Szalai, Dzsudzsák páros majd felvidít.

A hollandok Gullit fejesével már 1-0-ra vezettek, amikor a második félidőben Arnold Mühren kissé lecsúszott beadását Van Basten olyan helyről vágta a hosszú felsőbe, ahonnan mások a kapu felé sem néznek. Az a gól ötvözte a technikát, a magabiztosságot, az erőt, leleményességet, vagyis mindazt, ami Van Bastent és az akkori holland válogatottat kiemelte a mezőnyből.

„Mühren beadása olyan hosszan szállt a levegőben, hogy volt időm gondolkodni, és úgy voltam vele, megpróbálom kapásból ellőni a labdát. Különleges érzés volt, hogy gól lett belőle” – mesélte Van Basten a rá jellemző szerénységgel.

Csapattársa, Frank Rijkaard azt mondta, Mühren beadása egyszerűen túl magas volt, a pazar rúgótechnikával megáldott, rengeteg nagy gólt szerző Ronald Koeman pedig annyit tett hozzá, abból a szögből szinte képtelenség kapura lőni.

A legtalálóbban talán egy újságíró, Jon Towsend foglalta össze, mit is jelentett Van Basten gólja.

Ha Van Basten leveszi a labdát, akkor azt tette volna, ami egy csatárnak a dolga. Ha megpróbálta volna megnyúlva kapura fejelni a labdát, akkor tapsot érdemelt volna az igyekezete. Ha simán kiengedte volna a labdát, hogy kirúgás következzen, akkor sem kritizálta volna senki érte. De Van Basten nem a sablonos megoldást választotta, inkább egy pillanatra megállította az időt, hogy mesterművet alkosson, amelyhez a futballcipője szolgált ecsetként, a müncheni Olimpiai-stadion pedig vászonként.

Az Eb-győzelem után az ősszel csak négy bajnoki gólt szerzett, a BEK-ben viszont a bolgár Levszki Szófiának egy meccsen vert ennyit, és az év végén két milanos honfitársát, Gullitot és Rijkaardot megelőzve nyerte el az Aranylabdát.

Az 1988-1989-es idényt 19 bajnoki góllal zárta, de az igazán figyelemre méltó teljesítményt a BEK-ben produkálta, a Werder Bremen elleni negyeddöntő egyetlen gólját ő szerezte, a Real Madrid elleni elődöntő mindkét felvonásán betalált, majd a román Steaua elleni barcelonai döntőben Gullittal osztoztak felesben a négy gólon. Kilenc találkozón szerzett tíz góljával a sorozat gólkirályi címét is odarakhatta a serleg mellé.

Az 1989-es évben a Milan az olasz és európai Szuperkupát, valamint a Világkupát (a klubvilágbajnokság elődje) is megnyerte, Van Basten pedig másodszor fotózkodhatott az Aranylabdával, a másik két dobogós helyen ismét két Milan-játékos, Franco Baresi és Rijkaard osztozott.

Bár Van Basten második teljes Serie A-idényében 19 góljával gólkirály lett, a Milan csak a második helyen végzett a Diego Maradona vezette Napoli mögött, igaz, a BEK-et ismét megnyerte, és a döntőben ismét a hollandok voltak a hősök:

Van Basten tökéletes passzát a váratlan helyen felbukkanó Rijkaard lőtte be.

MVB a döntőben ugyan nem talált be, de a fináléig vezető úton megvívott három szoros párharcban a Realnak, a Mechelennek és a Bayernnek is tartogatott egy-egy gólt.

A kétszeres BEK-győztes csapat edzője az az Arrigo Sacchi volt, aki gyerekként rajongott a Honvédért és a Real Madridért, de a hetvenes évek holland válogatottja nyűgözte le igazán. Ahogy a totális futball megalkotója, a Van Bastenékkel később Eb-t nyerő Michels, úgy Sacchi is rendszerben gondolkodott, és az olasz futballfelfogással ellentétben, ő a támadásokra helyezte a hangsúlyt.

„Ha be akarsz kerülni a történelemkönyvekbe, nem elég pusztán megnyerni a meccseket, akkor szórakoztatni is kell az embereket. (…) A nagy klubokban egyetlen dolog volt közös a futballtörténelem során. Korszaktól és taktikától függetlenül uralták a pályát, és uralták a labdát. Ez azt jelenti, hogy ha nálad van a labda, te diktálod a játékot, ha pedig nincs, és védekezel, akkor a területet tartod kontroll alatt.

Marco van Basten többször is megkérdezte tőlem, miért nem elég győznünk, miért kell mindig meggyőzően is játszanunk. Néhány évvel ezelőtt a France Football összeállított egy listát a világ valaha volt legjobb csapatairól. Az én Milanom volt az első. A World Soccer is csinált egy ugyanilyen listát: ezen csak a negyedik lett a Milan, de az első három mind válogatott volt – az 54-es magyar, a 70-es brazil és a 74-es holland. Aztán jöttünk mi.

Fogtam ezeket a lapokat, odaadtam őket Marcónak, és megmondtam neki, hogy ezért kell nyernünk, és közben meggyőzőnek lennünk. Nem azért csináltam, mert történelmet akartam írni. Azért csináltam, mert kilencven perc önfeledt örömöt akartam adni az embereknek

– idézi Sacchit Jonathan Wilson a Futballforradalmak című könyvében.

Maga Van Basten egyébként egy interjúban azt mondta Sacchiról, nem volt igazán közvetlen a kapcsolatuk, és nem érezte őt igazán őszintének a játékosokkal. Wilson szerint az 1990-1991-es idényben össze is rúgta a port Sacchi és Van Basten, a Milannak pedig nem jött össze a triplázás, a csatárt a Bruges elleni párharc visszavágóján kiállították, így kihagyta a Marseille elleni negyeddöntőt, amely dicstelenül ért véget.

A milánói 1-1 után a franciaországi meccsen 1-0-s Marseille-vezetésnél kialudtak a reflektorok, ami miatt a Milan levonult, és nem is volt hajlandó visszatérni a pályára, aminek az lett a vége, hogy 3-0-val az OM-nek adták a meccset, az olasz klubot pedig egy évre eltiltották.

1991 nyarán Sacchit kinevezték olasz szövetségi kapitánynak, utódja pedig az addigi segédedző, Fabio Capello lett a Milannál.

Azt gondoltam, a Milan egy nagyszerű csapat, amely már a naplemente felé sétál, és a végére ért egy olyan sikersorozatnak, amelyet soha senki nem lesz képes utánacsinálni. Egyértelműen tévedtem. Capellóval a csapat megnyerte a Bajnokok Ligáját, és öt év alatt négy bajnoki címet szerzett, ezek közül egyet veretlenül

– ismerte el Sacchi Capello érdemeit, bár azért hozzátette, számára az 1989-es Milan volt az etalon, és a legszebb bók az volt számára, amikor másoktól azt hallotta, hogy a csapata játéka olyan, akár a zene.

Capello első bajnoki címéhez Van Basten addigi legjobb olaszországi teljesítményével járult hozzá, 31 meccsen 25 gólt szerzett, és kiosztott 10 gólpasszt is, ami nem feltétlenül elvárás egy középcsatártól.

Capello nem is fukarkodott a dicsérettel, egy 2019-es interjúban Van Bastent és a brazil Ronaldót nevezte meg a legjobb játékosként, akivel együtt dolgozhatott.

Bár az 1992-es Eb-n Van Basten tőle szokatlan módon betlizett (mind a négy meccset végigjátszotta, de gólt nem szerzett és a későbbi győztes elleni dánok ellen az ő rontása jelentette a kiesést a büntetőknél), a Milanban mutatott lehengerlő produkciója elég volt ahhoz, hogy harmadszor is aranylabdás legyen.

Mintha az Eb meg sem történt volna, 1992 őszén ott folytatta, ahol májusban abbahagyta, 12 bajnokin 12 gól került a neve mellé (belefért ebben egy négyes a Napolinak és egy tripla a Pescara ellen), az immár Bajnokok Ligája néven futó európai kupasorozatban pedig övé volt az első mesternégyes.

A Göteborg elleni Van Basten-show a hű tükörképe volt a csatár sokoldalúságának:

  • egy estében is tökéletesen ellőtt labda
  • egy bámulatos ollózás
  • egy igazi lesipukás gól, ahogy lecsapott a szabad labdára, és kicselezte vele a kapust
  • és egy kissé szerencsésen értékesített büntető révén született meg a történelmi négyes.

Aztán beütött a krach: az Ancona elleni decemberi bajnokin Van Basten bokasérülést szenvedett, műteni kellett, és legközelebb április végén lépett pályára, amikor az Udinese ellen csereként szállt be. A következő fordulóban, az Ancona elleni idegenbeli meccsen egy gyönyörű fejesgóllal vette ki a részét a 3-1-es győzelemből – ki gondolta volna akkor, hogy ez lesz pályafutása utolsó gólöröme?

Bár messze nem volt százszázalékos állapotban, Capello természetesen pályára küldte Van Bastent a Marseille elleni BL-döntőben, amelyet Basile Boli fejesével 1-0-ra nyertek a franciák.

Épp Boli volt az, akinek egy túlzottan kemény becsúszása miatt le kellett cserélni néhány perccel a vége előtt Van Bastent, aki a műtétet sem úszta meg, pályafutása során immár harmadszor kellett kés alá feküdnie.

Innentől kezdődött az igazi kálváriája, egymást követték a műtétek, és bár ő maga abban reménykedett, hogy ott lehet az 1994-es amerikai világbajnokságon, de klubja, amely bajnokságot és BL-t nyert, attól félt, úgy jár, mint a Marseille ellen, így végül le kellett mondania a tornáról.

Ahogy a csatárok többsége, úgy Van Basten is rengeteg rúgást kapott, minden góljára nagyjából három-négy fájdalmas belépő jutott, és amikor az 1994-es vébé előtt bejelentették, hogy piros lappal büntetendő, aki hátulról rácsúszik ellenfelére, az akkor még FIFA-főtitkárként tevékenykedő Sepp Blatter Van Bastent hozta fel példának, mint aki áldozatául esett a védők durvaságainak.

„Olyan játékosként, aki mindig szeretett támadni, és gólokat szerezni, nem érzem magam áldozatnak. Inkább azt érzem, hogy én vagyok a példa arra, hogy milyen szomorúan érhet véget egy csodás pályafutás. Nem az a legfrusztrálóbb számomra, hogy tönkrement a bokám, hanem az, ahogyan az orvosok bántak velem. Mert a legnagyobb kárt nem egy védő tette a bokámban, hanem egy orvos, aki megműtött” – hangzott Van Basten szomorú nyilatkozata.

Bár kitartóan próbálkozott, hogy visszatérhessen, be kellett látnia, hogy a lába már nem alkalmas a profi futballra. Több mint két évvel utolsó meccse, a Marseille elleni vesztes BL-döntő után, 1995 augusztusában, 30 évesen végleg elköszönt a Milan szurkolóitól. A kispadon Capello a könnyeit törölgette, de nem ő volt az egyetlen, akit megérintett egy nagy egyéniség szomorú búcsúja.

„Maga volt a megtestesült elegancia. Millió módon képes volt gólt szerezni, és mindig hihetetlen kifinomultan ért a labdához. Nem volt gyenge pontja, jobbal, ballal kifogástalanul lőtt, erős volt a fejjátéka, de nem csak gólokat lőtt, hanem nagyon sok gólpasszt is adott. Szomorú, hogy ilyen korán be kellett fejeznie. Ha a harmincas éveiben is folytatta volna, biztos vagyok benne, hogy középcsatár helyett irányító lett volna, és ott is jól teljesített volna” – méltatta Van Bastent Marcel Desailly, aki már csak edzésen láthatta játszani a hollandot, mert 1993 nyarán érkezett a Marseille-től a Milanhoz.

A legtalálóbb jellemzést azonban Carlo Ancelotti adta róla, aki két bajnokságot, két BEK-et, egy-egy olasz és európai Szuperkupát, valamint egy Világkupát nyert Van Basten oldalán.

Kérdeztem tőle, hogyan adjam neki a labdát. Ő csak annyit felelt, »passzold nekem, aztán indulhatsz is gratulálni«. Mindig úgy érezte, hogy gólt fog lőni, és a legtöbbször igaza is volt.

Kiemelt kép: TOSHIFUMI KITAMURA / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.