Nemzetközi foci

Bombagól és 93. perces találat is kevés volt az ukrán válogatottnak az első vb-selejtezős győzelemhez

Az ukrán válogatott meglepetésre 1-1-et játszott Kazahsztánnal a világbajnoki selejtezők szerdai játéknapján.

Pedig fantasztikusan kezdett az idei Európa-bajnokságon negyeddöntőbe jutó együttes, a második percben Roman Jaremcsuk mellre vett egy labdát, majd cirka húsz méterről elegánsan lőtt a jobb fölső sarokba.

A kazahok viszont nem adták föl, hiába volt náluk alig a labda az első félidőben, térfélcsere után egyenrangú partnere lett a hazai csapat az ukránnak. Előbb egy les miatt érvénytelenített góllal jelezte Kazahsztán, hogy komolyan gondolja az egyenlítést, majd Ruszlan Valiullin közvetlen közelről valóban egalizált.

A dráma viszont az utolsó pillanatokban jött. A 93. percben óriási mázliva Danyilo Szikan ismét előnybe hozta az ukrán csapatot, pedig többször is felszabadíthattak volna a hazaia védők.

Valiullin viszont újra lecsapott és egy hosszúnak tűnő indítást a rövid fölsőbe lőtt becsúszva, ezzel 2-2-re mentette a mérkőzést a kzahoknak.

Bosszankodhatnak az ukránok az elszalasztott lehetőség miatt, mert az eddigi három vb-selejtezős meccsük egyaránt 1-1-re végződött, a mostani 2-2-vel pedig csak négy pontjuk van a D csoportban.

Végeredmény – Világbajnoki selejtező, D csoport, 4. forduló

Kazahsztán-Ukrajna 2-2 (0-1)
Gólszerző: Valiullin (74., 95.) ill. Jaremcsuk (2.), Szikan (93.)

A csoport állása:
1. Franciaország – 7 pont/3 meccs
2. Ukrajna – 4 pont/4 meccs
3. Finnország – 2 pont/2 meccs
4. Kazahsztán – 2 pont/3 meccs
5. Bosznia és Hercegovina – 1 pont/2 meccs

Olvasói sztorik