Nemzetközi foci

BL-főtáblára jutott a szakadár állam csapata

Goran Stanzl/Pixsell/MB Media/Getty Images
Goran Stanzl/Pixsell/MB Media/Getty Images

Története során először jutott el a Bajnokok Ligája csoportköréig a Sheriff Tiraspol focicsapata, miután a hazai 3-0-s győzelmet követően 0-0-ás döntetlent játszott a Dinamo Zagreb vendégeként. Ezzel pedig meg is van a BL-mezőny egyik legérdekesebb csapata, amelynek a kerete ráadásul csak 13 millió eurót ér a Transfermarkt szerint – a Dinamóé ennek tízszerese.

Ahogy egy korábbi cikkünkben írtunk róla, Tiraspol ugyan Moldova második legnagyobb városa lehetne, de a település immáron 31 éve egy szakadár államocska, a mindössze 4000 négyzetkilométer területű Dnyeszter Menti Köztársaság (más néven Transznisztria) fővárosa. A terület a Szovjetunió felbomlása után az önállósodó Moldovától szakadt el, hivatalosan oda tartozik, önállóságát egyetlen ENSZ-tagország sem ismeri el.

Kapcsolódó
Egy nem létező ország csapata is bejuthat a BL-be
A KGB-ügynökök által alapított FC Sheriff Tiraspol egy lépésre van a bravúrtól.

Az FC Sheriff Tiraspolt 1996-ban alapította két volt orosz KGB-ügynök, és a politikai helyzet dacára a csapat moldovai ligában indult, ahol 2000-2001-ben nyert először aranyérmet, azóta összesen 19 alkalommal volt bajnok.

Ott lesz a csoportkörben a Salzburg is, amely oda-vissza legyőzte a Bröndbyt. A visszavágó elején viszonylag hamar eldőlt a párharc, mivel az osztrákok 10 perc alatt szereztek két gólt.

A Sahtar-Monaco párharcban viszont hosszabbításra is szükség volt, és az ukránok végül a 98. percben becserélt Ruben Aguilar 114. percben esett öngóljával egyenlítették ki kétgólos hátrányukat – az első félidőben a vendég franciák részéről Wissam Ben Yedder duplázott -, a hazai döntetlen pedig számukra továbbjutását jelentett az idegenbeli győzelem után.

A párharcok vesztesei az Európa Liga csoportkörében szerepelhetnek ősszel, míg a BL 32-es főtáblája a szerdai három selejtezős párharccal vált teljessé. A csoportkör sorsolását csütörtökön 18 órától rendezik Isztambulban, ahol azonos országbeli csapatok nem kerülhetnek ugyanabba a négyesbe.

Bajnokok Ligája-selejtező playoff, visszavágó

Sahtar Donyeck (ukrán)-AS Monaco (francia) 2-2 (0-2, 1-2, 1-2) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Sahtar Donyeck, 3-2-es összesítéssel.

Dinamo Zagreb (horvát)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 0-0
Tj.: a Sheriff Tiraspol, 3-0-s összesítéssel.

Bröndby IF (dán)-RB Salzburg (osztrák) 1-2 (0-2)
Tj.: a Salzburg, kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

 

A Bajnokok Ligája főtáblájának 32 csapatos mezőnye:

1. kalap: Chelsea (angol), Villarreal (spanyol), Atlético Madrid (spanyol), Manchester City (angol), Bayern München (német), Internazionale (olasz), Lille (francia), Sporting Lisboa (portugál)

2. kalap: Real Madrid (spanyol), FC Barcelona (spanyol), Juventus (olasz), Manchester United (angol), Paris Saint-Germain (francia), FC Liverpool (angol), Sevilla (spanyol), Borussia Dortmund (német)

3. kalap: FC Porto (portugál), Ajax Amsterdam (holland), Sahtar Donyeck (ukrán), RB Leipzig (német), Salzburg (osztrák), Benfica (portugál), Atalanta (olasz), Zenit (orosz)

4. kalap: Besiktas (török), Dinamo Kijev (ukrán), Club Brugge (belga), Young Boys (svájci), AC Milan (olasz), Malmö (svéd), VfL Wolfsburg (német), Sheriff Tiraspol (moldovai)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik