Nemzetközi foci

A rendszeresen kritizált támadója mentette meg a Real Madridot

Eric Alonso/Getty Images
Eric Alonso/Getty Images

A Real Madrid nagyon izgalmas második félidőt követően 3-3-as döntetlent játszott a Levante vendégeként a La Liga második fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

Remekül indult minden a Realnak, Gareth Bale már az ötödik percben vezetést szerzett, miután Karim Benzema meglódult a bal szélen egy indítást követően, majd a tizenhatoson belül helyzetbe hozta.

Térfélcsere után fél perccel viszont ismét egálban voltak a csapatok, Marti Roger került ziccerbe és bár Thibaut Curtois belekapott a lövésébe, a labda csak becsorgott a kapuba.

Igazán nagy bajba viszont csak az 57. percben kerültek a vendégek, mert egy bedobás utáni beadásból José Campana káprázatos lövéssel hozta előnybe a Levantét.

A vendégek megmentőjének a csereként beálló Vinicius Junior bizonyult, aki Casemirótól kapott egy szenzációs kiugratást, amit higgadtan a bal alsó sarokba gurított.

Csakhogy Rober Pier egy szabadrúgásból lecsorgó labdát a hálóba vágott, így az utolsó tíz percre ismét a Levante került előnybe.

Vinicius Junior viszont ismét lecsapott, egy szöglet utáni kavarodás után a bal szélen egészen éles szögből lőtt a kapuba.

A hosszabbításra aztán egészen érdekesen alakult a meccs, Aitor Fernández kapus kézzel sodorta el a labdát a tizenhatoson kívül, a bíró azonnal piros lapot mutatott fel neki. Ezen a ponton már elhasználta cserelehetőségeit a Levante vezetőedzője, így mezőnyjátékossal a kapuban hozta le a hatperces hosszabbítást a csapat. A korábban gyenge helyzetkihasználása miatt sokat kritizált Vinicius végül győztes gólt már nem tudott lőni, így maradt a 3-3-as végeredmény.

Eredmények – La Liga, 2. forduló

Levante-Real Madrid 3-3 (0-1)
Atlético Madrid-Elche 1-0 (1-0)
Real Sociedad-Rayo Vallecano 1-0 (0-0)

szombaton játszották:
Athletic Bilbao-FC Barcelona 1-1 (0-0)
Espanyol-Villarreal 0-0
Granada-Valencia 1-1 (1-0)
Alavés-Real Mallorca 0-1 (0-0)

pénteken játszották:
Real Betis-Cádiz 1-1 (1-1)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik