Nemzetközi foci

Messit vegyenek! – zsarolás vagy beletörődés áll az év futballhíre mögött?

LLUIS GENE / AFP
LLUIS GENE / AFP
Nehezen dolgozzák fel a barcelonai szurkolók, de úgy fest, 2004 óta először kezdődik olyan idény, amikor Lionel Messi nem lesz ott a keretben. Joan Laporta elnök az előző vezetést is vádolja a pénzügyi bizonytalanság miatt, de állítja, a klub olyan helyzettel szembesült, amely egyáltalán nem hagyott mozgásteret a pénzügyi fair play-szabályok terén. A klub jogait pedig nem hajlandó zálogba adni. Ezzel együtt sem kizárt, hogy Messi marad Barcelonában.

A barcelonai szurkolók a nyár közepén is úgy érzik, csak április tréfa lehet a sztárklub csütörtök esti bejelentése, amely szerint a hatszoros aranylabdás argentin Lionel Messi nem marad, nem maradhat.

A közlemény szerint a klubnak és a játékosnak is egyértelmű szándéka volt a közös folytatás, meg is egyeztek, hogy csütörtökön aláírják az új szerződést, ám ez „pénzügyi és strukturális akadályok”, vagyis a spanyol labdarúgóliga szabályzata miatt végül nem történhetett meg.

Kapcsolódó
Itt a bombameglepetés: Messi távozik a Barcelonától
Nem tudja benevezni a csapat a La Liga pénzügyi szabályai miatt.

Messi nélkül a LaLiga sem ér annyit

De vajon tényleg így kell véget érnie egy ilyen kapcsolatnak? Messi 2000-ben érkezett a Barca akadémiájára, 2004-ben mutatkozott be a La Ligában, az elmúlt 17 év minden katalán sikere az ő nevéhez fűződött – ezt így, egy ilyen lépéssel nem lehet semmissé tenni. Főleg úgy, hogy megvolt az igény és elkötelezettség mindkét fél részéről a folytatásra, a hírek újabb ötéves szerződésről szóltak.

Akadnak olyan vélemények is azonban, hogy bármennyire is drámainak tűnik a helyzet, a Barca bejelentése nem feltétlenül jelenti Messi távozását. Az egész sokkal inkább a klub és a liga közötti hatalmi játék egy nagyon kockázatos taktikai lépése. A liga korábban kijelentette, Messi jelenléte nagyon fontos, mégis éppen a fizetési plafonra vonatkozó szabályai jelentenek akadályt.

Azonban a LaLiga, mint termék, Messi nélkül nem képvisel már olyan értéket, a távozása nemcsak a Barcelonát, hanem a ligát is súlyosan érintené, nem csupán imázs-, hanem kereskedelmi szempontból is.

Ugyanakkor ott van a háttérben a Barca bénító anyagi helyzete (spanyol források szerint több mint egymilliárd euró az adósság) és az európai Szuperliga iránti vágy is. És ehhez szervesen kapcsolódik, hogy a LaLiga és a CVC befektetési alap stratégiai megállapodást kötött egymással.

A LaLiga elnöke, Javier Tebas 2,7 milliárd euróért eladta a liga jogainak tíz százalékát, ebből a Barcelona 270 millió eurót kaphatna, aminek 15 százalékát (40,5 millió eurót) az adósságok kifizetésére, ugyancsak 15 százalékát az átigazolásokra, 70 százalékát (189 millió eurót) pedig befektetésekre költheti a klub, írta az Eurobarca.hu portál.

Ezért terjedhetett el a hír a hét elején, hogy közel a megállapodás a klub és Messi között. A buktatót az jelenti, hogy a pénz csak akkor folyna be a Barca kasszájába, ha a klub hosszú távú kötelezettségvállalást ír alá a La Liga irányába, és lemond a Szuperliga ötletéről.

A Barcelona mellett a Real Madrid is tiltakozott a megállapodás miatt, úgy vélték, a megállapodás a következő ötven évre kisajátítja a klubok közvetítési jogait.

„Ez nem zsarolási kísérlet!”

Joan Laporta klubelnök péntek délelőtt sajtótájékoztatón magyarázta el, hogy a Barcelona olyan helyzettel szembesült, ami egyáltalán nem hagyott mozgásteret a pénzügyi fair play-szabályok terén.

„Hogy a korlátozásokon belül maradjanak, a Barcának el kellene fogadnia egy olyan szerződést, amely alapvetően a klubot fél évszázadra fogságba ejtené.

Nem megyek bele abba, hogy a klub jogait bárki számára elzálogosítsam. Intézményünk mindenek felett áll, beleértve a világ legjobb játékosát is

– mondta.

„Leo regisztrálásához el kellene fogadnunk egy olyan megállapodást, amely nem előnyös a Barca számára. Leo maradni akart, és mi is ezt szerettük volna. De be kell tartanunk a LaLiga szabályait, annak ellenére, hogy rugalmasságot reméltük. Leo mindent megérdemel, örökké hálásak leszünk neki, megmutatta a Barca iránti szeretetét. Szomorú, de meggyőződésem, hogy azt tettük, ami a legjobb a FC Barcelona számára.”

Laporta hozzátette, egyáltalán nem érzi magát hibásnak. A klub gazdasági helyzetén belül mindent megtett annak érdekében, hogy Messi maradjon.

De szörnyű állapotokat örököltek az előző vezetéstől, hat hónap sem volt elég arra, hogy megoldást találjanak.

„Nem akarok hamis reményeket kelteni, mert Messinek vannak más ajánlata. Ez nem zsarolási kísérlet! Nagy szomorúság és csalódás, hogy így kellett döntenem. Úgy gondoltuk, hogy a szerződés megfelel a LaLiga kritériumainak, más országokban jól működne, de itt ezt nem fogadták el.”

A társak sem segítettek

Laporta a közelmúltban elismerte, hogy a liga által meghatározott fizetési plafon miatt (amely magában foglalja a fizetésekre és az aláírásokra fordított összegeket) nehezen fogják tudni elkönyvelni a játékos bérét, még akkor is, ha elfogadja a tetemes csökkentést. Messi legutóbb 2017-ben hosszabbított, azóta állítólag 138 millió eurót keresett szezononként.

Persze akadt volna más megoldás is, de néhány játékos, akitől a Barcelona meg akart szabadulni, nem gondolkodott a távozásban. Így aztán többek között maradt Miralem Pjanic, Philippe Coutinho és Samuel Umtiti, de a klub néhány klasszisával (Gerard Piqué, Sergio Busquets, Jordi Alba, Sergi Roberto) sem sikerült megegyezni a bérek csökkentéséről.

Az általuk felszabaduló bérkeret javított volna Messi helyzetén. Így viszont a Barcelona nem engedheti meg magának, hogy megtartsa. A klub kiadásai több mint 600 millió eurót tettek ki a koronavírus-járvány előtt, ez az előző szezonban 347 millió euróra csökkent, és várhatóan még tovább apad a nyáron.

Miért a kockázat?

Messi tavaly nyáron megpróbálta elhagyni a Barcát, miután összeveszett Josep Maria Bartomeu elnökkel: augusztus végén hivatalos dokumentumot juttatott el az egyesülethez a szerződésében lévő, ingyenes távozást biztosító záradékra hivatkozva. A klub ezt nem fogadta el, azzal érvelt, hogy Messinek ezen szándékát júniusban jeleznie kellett volna. Ezért az ingyenes távozás helyett ragaszkodtak a 700 millió eurós kivásárlási árhoz, amelyet senki sem fizetett ki.

Idén aztán az elnökválasztást az a Laporta nyerte, aki közel áll Messihez és családjához, ő volt ugyanis az elnök a klasszis 2004-es bemutatkozásakor. Laporta mindig is magabiztosan nyilatkozott a folytatásban, de az ESPN szerint Messit nem győzték meg a nyári átigazolások, és akadtak nézeteltérések a javasolt új szerződés miatt is.

De hogy juthatott el eddig a Barcelona? Mert az kizárt, hogy a klub ne lett volna tisztában a pénzügyi dolgokkal. Főleg úgy, hogy közben kilencmillió eurót költött Emersonra (Betis), szerződtette Memphis Depayt (Lyon), Sergio Agüerót és Eric Garciát (Manchester City), akik közül az első kettő biztos nem pusziért-pacsiért érkezett.

Ha Messi megtartása volt az elsődleges, akkor miért vállalt a Barcelona ekkora kockázatot? Jó kérdés.

Mivel a klub sohasem hibáztathatta Messit, helyette a LaLiga szabályait vették elő. És a ligával kialakult feszült kapcsolat hihetőbb magyarázat, ez úgy tűnik tényleg Laporta és Tebas hatalmi játéka.

Ez még a PSG-nek és a Citynek is sok lenne

Egy éve a sajtó a Paris Saint-Germain és a Manchester City érdeklődéséről írt, kétségtelen, hogy elsősorban ez a kettő, katari milliárdos háttérrel bíró csapat jöhetett szóba. És azt se feledjük, hogy a párizsiaknál egy argentin edző, Mauricio Pochettino irányít, Manchesterben pedig az a Pep Guardiola, aki Messivel együtt jutott fel a csúcsra Barcelonában.

A PSG-nél továbbra is bíznak a klasszis megszerzésében, de az ESPN szerint egyelőre szkeptikusan figyelik a történteket és úgy vélik, hogy a csütörtöki lépés csupán blöff volt. Bár azt több forrás is megerősítette, hogy Messi édesapja, illetve menedzsere kapcsolatba lépett Nasszer al-Khelaifi PSG-elnökkel és Leonardo sportigazgatóval a Barca csütörtöki bejelentése után.

Kérdés, ha tényleg komoly a szándék, mi lesz Neymarral és Kylian Mbappéval, mert az szinte biztos, hogy három sztárt nem lehet megtartani.

A Marca azt írta, a PSG 200 millió eurót meghaladó hiánnyal küzd, és köteles eladni a játékosokat. Azaz a vezetés akkor láthatja egy csapatban a nagy triót, ha több játékost is piacra dob – az idei nyár egyetlen bevételét a holland védő, Mitchel Bakker eladása jelentette, akiért hétmillió eurót fizetett a német Bayer Leverkusen. De ha nagy kiárusítást tartana, akkor az Mauro Icardi, Pablo Sarabia, Ander Herrera és Keylor Navas mellett olyan labdarúgót is érinthet, mint Ángel Di María.

Hasonló helyzetben lehet a Manchester City is, amely tavaly nyáron nagyon akarta Messit, de csütörtökön 100 millió fontért (117,5 millió euróért) szerződtette Jack Grealisht, szemez Harry Kane-nel, és a klubhoz közel álló források azt mondták az ESPN-nek, teljesen kizárt egy újabb nagy kiadás.

Nem lehet, hogy ne maradjon

Hogy mi lesz a végkicsengés? Ha most kellene tippelni, akkor még mindig azt mondanánk, Messi marad.

Vagy azért, mert újragondolják a szerződés anyagi részleteit, vagy azért, mert a Barca elad néhány játékost, hogy pénzhez jusson vagy azért, mert a LaLiga felülvizsgálta a fizetési plafont.

Vagy e három kombinációja.

Frissítünk!

De tévedtünk, a PSG augusztus 10-én, kedden bejelentette, hogy kettő plusz egy évre szerződtette.

Talán nem véletlen, hogy ennyire csendes a klub és a játékos környezete, és mindössze Carles Puyol és Patrick Kluivert engedhette meg magának, hogy nyilvános búcsúüzenetet küldjön.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Carles Puyol (@carles5puyol) által megosztott bejegyzés

Közben viszont az is igaz, hogy Messi már nem is szerepel a csapatnévsorban a klub hivatalos honlapján.

Olvasói sztorik