Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nemzetközi foci sport

Itt a bombameglepetés: Messi távozik a Barcelonától

Végérvényesen véget ért egy korszak Barcelonában, a klub hivatalosan is bejelentette, bár megszületett a megállapodás a játékossal, Lionel Messit mégsem nevezheti a bajnokságba.

Kapcsolódó

A La Liga szabályai szerint ugyanis az új szerződésével új igazolásnak számítana és a bajnokságba csak akkor nevezhetik be, ha csökkentik a csapat fizetését.

De így is túllépték volna a fizetési plafont, ezért az FC Barcelona csütörtök este megerősítette, hogy Messi nem folytatja a klubnál – a La Liga által előírt pénzügyi szabályok miatt.

A klub köszönetet mondott és háláját fejezte ki a játékosnak, aki hozzájárult a klub felemelkedéséhez, és minden jót kívánt neki a jövőben a személyes és szakmai fronton egyaránt.

Messi a Newell’s Old Boys csapatától 2000-ben szerződött a Barcelona akadémiájára.

2003. november 16-án, 16 évesen, 4 hónaposan és 23 naposan debütált a felnőttek között egy Porto elleni felkészülési mérkőzésen. A La Ligában közel egy év múlva mutatkozott be, 2004. október 16-án a 82. percben cserként lépett pályára az Espanyol ellen.

A 34 éves csatár 778 mérkőzésen 672 gólt szerzett a katalánok színeiben. A Bajnokok Ligáját négyszer, a klubvilágbajnokságot és az európai Szuperkupát három-három alkalommal, a bajnokságot tízszer, a Király Kupát és a spanyol Szuperkupát egyaránt hétszer nyerte meg.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.