Nemzetközi foci

Megtalálta új vezetőedzőjét az olasz bajnok Inter

Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images
Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images

Az olasz bajnok Internazionale labdarúgócsapata bejelentette hivatalos honlapján, hogy Simone Inzaghi lett az új vezetőedző.

Az Interrel bajnoki címet nyerő Antonio Conte a múlt héten lemondott, ezért új szakember után kellett néznie a vezetőségnek. Simone Inzaghi szintén az idény végén távozott az SS Lazio együttesétől, amelyet 22 éven át szolgált játékosként, majd edzőként. A korábbi válogatott csatár vezetőedzőként öt idényen keresztül irányította a római együttest.

Az Olasz Kupát 2019-ben, a Szuperkupát 2017-ben és 2019-ben nyerték meg, és 2020-ban, 13 év után, ismét bejutottak a Bajnokok Ligája csoportkörébe, sőt onnan is továbbléptek a nyolcaddöntőbe.

Az Inter csütörtöki közlése szerint a 45 éves szakemberrel két idényre szóló szerződést kötöttek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik