Nemzetközi foci

Már megvolt az edző szóbeli megállapodása, de a bajnok dupla pénzt ígért

Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Simone Inzaghi távozik az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő SS Lazio vezetőedzői posztjáról.

„Június 30-án véget ér csodálatos kalandom a Lazióval. Köszönetet mondok a klubnak, az elnöknek, a játékosoknak és a szurkolóknak, akik végigkísérték ezt a nagyszerű 22 évet, amit játékosként és edzőként itt töltöttem. Együtt harcoltunk és együtt nyertünk. Ezek a színek örökre a szívemben maradnak: a kék és a fehér mindig a lelkem része lesz” – nyilatkozta Inzaghi.

Kapcsolódó
A 93. percben esett a feljutást érő gól, őrült ünneplésbe kezdett a csapat
A közelmúltban háromszor is csődbe ment a klub, most mégis az első osztályban szerepelhet majd.

A korábbi válogatott csatár 1999 és 2010 között erősítette a római csapatot, amellyel bajnok, háromszoros Olasz Kupa-győztes és UEFA Kupa-győztes volt. Edzőként előbb az utánpótlásban dolgozott, a felnőtt csapatot 2016 óta irányította.

Az Olasz Kupát 2019-ben, a Szuperkupát 2017-ben és 2019-ben nyerték meg, és 2020-ban, 13 év után, ismét bejutottak a Bajnokok Ligája csoportkörébe, sőt onnan is továbbléptek a nyolcaddöntőbe.

A Sky Italia beszámolója szerint Inzaghi szerdán tárgyalt Claudio Lotito klubelnökkel, szóbeli megállapodást kötöttek a szerződése meghosszabbításáról (2,2 millió eurós éves fizetésről), ám nem sokkal később meggondolta magát, mert elcsábította a bajnoki címvédő Internazionale, ahol ő lesz Antonio Conte utódja a vezetőedzői poszton. A milánói szerződése két évre szól majd, szezononként 4 millió eurót fog keresni, és a kinevezését pénteken jelentik be, írja az MTI.

Olvasói sztorik