Nemzetközi foci

Tiszteletlen bánásmódra panaszkodik a Barcelona edzője

Joan Valls / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Joan Valls / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ronald Koeman szerint a barcelonai vezetés és a sajtó is tiszteletlenül viselkedett vele a jövőjével kapcsolatos folyamatos találgatásokkal.

Kapcsolódó
Zidane sejtelmes nyilatkozattal fokozta a hangulatot a mindent eldöntő forduló előtt
A nap, amire várt a világ: eldől, hogy az Atlético vagy a Real lesz a spanyol bajnok.

A spanyol sajtó hosszú ideje azt állítja, hogy a klub korábbi játékosa, Xavi Hernandez pótolhatja a holland szakembert, Joan Laporta klubelnök pedig a hét elején beismerte, hogy változások lehetnek ezen a nyáron.

„Jobban kell tisztelni az edzőt és a játékosokat. A szezon hajrájában nem éreztem a klub támogatását, majd bizonyos dolgok megjelentek a sajtóban. Nem ilyen bánásmódot érdemlünk” – mondta Koeman.

Tudom és elfogadom, hogy nagy itt a nyomás, de néha azt gondolom, hogy ebben az országban egy olyan kultúra létezik, amelyben a média is bekapcsolódik az edző jövőjébe. Ez szerintem tiszteletlenség.

Koeman 2020 augusztusában fogadta el a Barcelona két évre szóló ajánlatát, ami miatt még a holland szövetségi kapitányi posztról is lemondott.

A csapattal ugyan megnyerte a Király-kupát, de a bajnokságban csak bronzérmes lehet.

Márpedig a klub 2007 óta először végez az első két pozíciónál rosszabb helyen.

Amikor a saját jövőjéről kérdezték, Koeman azt mondta, nem beszélt az elnökkel és nem tudja, ő marad-e az edző.

„Tudom, hogy változtatnunk kell a sikeresség érdekében. Azonban ha ez új edzőt vagy új játékosokat jelent, akkor ezt közölni kell” – tette hozzá.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik