Nemzetközi foci

Bekövetkezhet, amire Ronald Koeman gondolni sem mer

JAVIER SORIANO / AFP
JAVIER SORIANO / AFP

Egyre több kétség merül fel a barcelonai igazgatótanács tagjai között Ronald Koeman edző jövőjével kapcsolatban, ezt több forrás is megerősítette az ESPN-nek.

Kapcsolódó
A Real, a Barca és a Juve beintett az UEFA-nak
Tűrhetetlen szerintük az a nyomásgyakorlás, amit az európai szövetség bemutat.

Az 58 éves holland szakember tavaly nyáron írt alá kétéves megállapodást, de a közelmúltban a Granadától elszenvedett vereség és a szombati, Atlético Madrid elleni döntetlen növelte a helyzetével kapcsolatos bizonytalanságot.

A Barcára még három bajnoki vár, de a Levante és az Eibar elleni idegenbeli, és a Celta Vigo elleni hazai siker sem biztos, hogy aranyérmet ér, a két madridi rivális, az Atlético és a Real ugyanis még előtte áll.

Függetlenül attól, hogy mi történik a szezon utolsó heteiben, vannak olyan igazgatósági tagok, akik szívesen látnának új edzőt. Koemantól egy hétfői sajtótájékoztatón meg is kérdezték, nem félti-e az állást, de a szakember azt mondta, a szezon utolsó meccséig ezzel nem kíván foglalkozni.

Joan Laporta elnök az első naptól kezdve bizalmat tanúsított irántam. Ő van döntési helyzetben, a szezon befejeződése után majd beszélünk a jövőről. De nem aggódom. Kétéves megállapodást írtam alá, és úgy látom, jövőre is itt leszek.

Koeman tavaly augusztusban nehéz időben vállalta a munkát, hiszen a Barcelona éppen 8-2-re kikapott a Bayern Münchentől a Bajnokok Ligájában, Lionel Messi távozni akart, a klub pedig nagyon komoly válságot él meg. Éppen ez a válság vezetett ahhoz, hogy októberben lemondott Josep Maria Bartomeu elnök, aki helyett márciusban megválasztották Laportát.

Ez a zűrzavaros időszak, párosulva a klub anyagi problémáival nem volt a legideálisabb, azonban a csapat így is megnyerte 2019 óta az első trófeáját, a Király-kupát és versenyben van még a bajnoki címért.

Koeman megtartása mellett felhozzák érvként, hogy olyan fiatalokat tudott beépíteni, mint Pedri, Ronald Araujo, Oscar Mingueza és Ilaix Moriba. De a szakember aktívan tervezi is a következő szezont, és mindent elkövet, hogy megszerezze Memphis Depayt, akinek szerződése a nyáron lejár Lyonban.

Más források azonban elmondták az ESPN-nek, hogy akadnak olyanok a klub vezetésében, akik szerint Koeman által képviselt játékstílus nem felel meg a klub hosszú távú céljainak, és akkor is meg kellene válni tőle, ha összejönne a bajnoki cím.

A kritikusok szerint a túlzottan védekező taktika és a rangadókon nyújtott gyenge teljesítmény elfogadhatatlan. Az tény, hogy a Barca a szezonban se az Atléticót, se a Real Madridot nem győzte le.

Az utódok között továbbra is Xavi Hernández, a Barca korábbi klasszis középpályását emlegetik, aki ugyan új, kétéves szerződést írhat alá hamarosan a katari al-Szadddal, de állítólag a feltételek között akad egy olyan záradék, amely szerint egykori klubja hívószavára nem gördítenek akadályt a távozása elé.

Olvasói sztorik