Nemzetközi foci sport

Robert Lewandowski beállítótta Gerd Müller 49 éves gólrekordját

A bajnoki címét korábban bebiztosító Bayern München 2-2-es döntetlent játszott a Freiburg vendégeként. Robert Lewandowski, a bajorok csatára a 26. percben büntetőből volt eredményes, ezzel megszerezte 40. bajnoki gólját. Mindez azért érdekes, mert bizonyos Gerd Müllert volt az 1971/72-es szezonban pont ennyiszer volt eredményes, igaz ő 34 mérkőzésen. Ez a Bundesliga gólrekord.

A lengyel csatár a gólja után mezét felhúzva tisztelgett Müller előtt, alulra húzott pólóján az ő arcképe, illetve „4ever Gerd” (Mindörökké Gerd) felirat látszott. (A hazaiaknál Sallai Roland kezdőként 61 percet játszott.)

A Bundesliga 34. utolsó fordulójában a bajorok az Augsburgot látják vendégül, így simán meglehet a lengyel támadónak az előzés, a történelmi csúcs.

A 33. fordulóban az utolsó helyezett Schalke legyőzte a Frankfurtot, amivel a negyedik helyért és ezzel Bajnokok Ligája-indulásért küzdő Dortmundot hozta kedvező helyzetbe, mígy Dárdai Pál csapata, a Berlin nyolcadik meccsén maradt veretlen, 0-0-ás döntetlent ért el az 1. FC Köln ellen, így már matematikailag is biztos, hogy bent tartotta a Herthát!

Kapcsolódó
Dárdai Pál zseniális, megmentette a Hertha Berlint
A berliniek vezetőedzője elvégezte a munkát amivel beugróként megbízták: az utolsó fordulót eredményétől független benntartotta a Herthát a német élvonalban.

Bundesliga, 33. forduló

Hertha BSC–Köln 0–0

Augsburg–Werder Bremen 2–0
Gól: R. Khedira 57., D. Caligiuri 89 – 11-esből

 

Bielefeld–Hoffenheim 1–1
Gól: Voglsammer 23., ill. Kramaric 5.

 

Freiburg–Bayern München 2–2
Gól: Gulde 29., C. Günter 81., ill. Lewandowski 26. – 11-esből, L. Sané 53.)

 

Leverkusen–Union Berlin 1–1
Gól: Wirtz 27., ill. Pohjanpalo 73.

 

Mönchengladbach–VfB Stuttgart 1–2
Gól: Stindl 45., ill. Endo 72., Kalajdzic 77.

 

Schalke–Frankfurt 4–3
Gól: Huntelaar 15., Idrizi 52., F. Flick 60., Hoppe 64., ill. André Silva 29., 72., N’Dicka 51.

A Borussia vasárnap a Mainz vendége lesz.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.