Ralf Treese/DeFodi Images via Getty Images
Nemzetközi foci sport

Dárdai Pál zseniális, megmentette a Hertha Berlint

Ugyan a berliniek hét meccses veretlenségi szériával érkeztek szombat délután az olimpiai stadionba, mégis elég negatív előjelekkel vágtak neki a Bundesliga tagság megőrzése miatt fontos Köln elleni hazai bajnokinak. A Bundesliga 33. fordulójában a Hertha BSC betegség vagy lapok miatt nem számíthatott kilenc játékosára, többek között Vladimír Daridára, Matteo Guendouzira, Dodi Lukebakiora és Krzysztof Piatek sem.

„Több olyan játékos is van a keretünkben, akik eddig nem tudták megmutatni mire képesek, illetve az akadémistáinkra is számíthatunk” – fogalmazott Dárdai Pál edző a mérkőzés előtt, és tartva szavát, például 19 éves fiát, a belső védő Mártont is a kezdőbe jelölte.

Hét mérkőzés kezdődött szombat délután egy időben és a Hertha úgy állt a forduló előtt, hogy győzelem estén matematikailag is eldől, biztosan megőrzi Bundesliga tagságát, de a többi meccs függvényében akár egy pont is elegendő lehetett ehhez.

Ilyen előzmények után nem lehet csodálkozni azon, hogy a hazaiak végig biztonságra törekedtek igyekeztek elkerülni a vendéggólt. Dárdai nem kockáztatott, úgy építette fel a játékot, hogy csapata végig képes legyen kontrollálni a mérkőzést – ennek megfelelően 0-0-val zártak a felek.

Mivel az Augsburg 2-0-ra legyőzte a Werder Brement, és a Bielefeld 1–1-es döntetlent játszott a Hoffenheimmel, Dárdai Pál elvégezte a munkát amivel beugróként megbízták: az utolsó fordulót eredményétől független benntartotta a Herthát a német élvonalban.

Nem utolsó sorban immár nyolc meccses a berlini veretlenségi széria.

Bundesliga, 33. forduló

Hertha BSC–Köln 0–0

 

Augsburg–Werder Bremen 2–0
Gól: R. Khedira 57., D. Caligiuri 89 – 11-esből

 

Bielefeld–Hoffenheim 1–1
Gól: Voglsammer 23., ill. Kramaric 5.

 

Freiburg–Bayern München 2–2
Gól: Gulde 29., C. Günter 81., ill. Lewandowski 26. – 11-esből, L. Sané 53.)

 

Leverkusen–Union Berlin 1–1
Gól: Wirtz 27., ill. Pohjanpalo 73.

 

Mönchengladbach–VfB Stuttgart 1–2
Gól: Stindl 45., ill. Endo 72., Kalajdzic 77.

 

Schalke–Frankfurt 4–3
Gól: Huntelaar 15., Idrizi 52., F. Flick 60., Hoppe 64., ill. André Silva 29., 72., N’Dicka 51.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.