Nemzetközi foci

Bale ügynöke erős hasonlattal jelezte, hogy Mourinho felett eljárt az idő

ANDREW BOYERS / POOL / AFP
ANDREW BOYERS / POOL / AFP

Gareth Bale már nem sokáig számít a Tottenham játékosának, hiszen a londoni klub az idény végéig vette kölcsön a Real Madridtól.

Azt egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa, a Tottenham még nem nyilatkozott arról, hogy számít-e a walesi játékosra a következő idényben, aki így visszatérhet a Realhoz. Ami patthelyzetet eredményezhet, mert Zinédine Zidane, a Real Madrid edzője nem számolt Bale-lel, ezért is került a Spurshöz, ahol 31 tétmeccsen 14 gólig és 3 gólpasszig jutott.

Komoly kétségeim vannak, hogy Bale-nek van-e jövője a Realnál, de ha a spanyol klubnál úgy döntenek, hogy ilyen magas fizetéssel a kispadon jegelik, nekünk az is jó megoldás

– nyilatkozta Jonathan Barnett, Bale ügynöke. Persze a játékos akkor is megkapja az évi nagyjából 30 millió eurós fizetését, ha egyetlen percet sem játszik, de feltételezzük, 31 évesen még érez magában annyit, hogy futkározzon kicsit a pályán a fejedelmi pénz ellenében.

Barnett azt mondta, Bale nem igazán élvezte azt az időszakot, amikor még José Mourinho irányította a Tottenhamet, mivel a portugál edző nem szánt főszerepet Bale-nek a csapatnál.

„Azt mondtam a Spursnek, bízzanak benne, hagyják őt kibontakozni, bánjanak úgy vele, mint Messivel vagy Ronaldóval, ne utasítgassák, hogy ezt vagy azt kell csinálnia, mert már sokszor kiderült, hogy ha megkapja a lehetőséget és játszhatja a saját játékát, akkor sok gólt szerez. Nagy hiba volt, hogy nem így bántak vele, de nem akarok senkit sem hibáztatni.

Mourinho egy nagyon sikeres edző, de Julius Caesar is híres hadvezér volt, viszont kötve hiszem, hogy ha ma kellene egy hadsereget irányítania, akkor ugyanúgy sikerrel járna

– hangzott Barnett kritikája a Spurstől nemrég kirúgott Mourinhóról. Akinek egyébként már van új csapata, úgy tűnik, Rómában nem érzik még azt, hogy a portugál fölött eljárt az idő.

Kapcsolódó
Megvan José Mourinho új csapata
Az AS Roma gyorsan megtalálta Paulo Fonseca utódját.
Olvasói sztorik