Shaun Botterill / POOL / AFP
Nemzetközi foci sport

Bale nyolc és fél év után szerzett ismét mesterhármast a PL-ben

A mesterhármast szerző Gareth Bale vezérletével 4-0-ra nyert a Tottenham a már kiesett Sheffield United ellen.

Bale az első góljánál ügyesen pöckölte át a labdát a kapus fölött,

majd kíméletlenül fejezett be egy kontrát,

végül pedig a 16-oson kívülről zúzta a labdát a bal alsóba.

Ez volt a második mesterhármasa a PL-ben, az elsőt még 2012 decemberében jegyezte.

A Tottenham negyedik gólját Szon szerezte, aki gyönyörűen csavart a bal felsőbe. A dél-koreai játékos 16 gólnál és 10 gólpassznál jár, így Harry Kane és Bruno Fernandes mellett ő a harmadik, aki mindkét mutatóban eljutott kétszámjegyű eredményig.

Négy körrel a vége előtt a Tottenham az ötödik, ami EL-indulást érő pozíció, a BL-t jelentő negyedik hely öt pontra van.

Premier League, 34. forduló:

Tottenham Hotspur – Sheffield United 4-0 (1-0)
gól: Bale (36., 61., 69.), Szon (77.)

 

A tabella:
1. Manchester City 34 71-24 80 pont
2. Manchester United 33 64-35 67
3. Leicester City 34 61-39 63
4. Chelsea 34 53-31 61
5. Tottenham Hotspur 34 60-38 56
6. West Ham United 33 53-43 55
7. Liverpool 33 55-39 54
8. Everton 33 45-42 52
9. Arsenal 34 46-37 49
10. Aston Villa 33 48-38 48
11. Leeds United 34 50-52 47
12. Wolverhampton Wanderers 33 32-45 41
13. Crystal Palace 33 34-56 38
14. Brighton 34 35-39 37
15. Southampton 33 41-59 37
16. Burnley 33 30-45 36
17. Newcastle United 34 36-56 36
18. Fulham 34 25-45 27
19. West Bromwich 33 30-64 25
20. Sheffield United 34 18-60 17

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.