Nemzetközi foci

Elképesztő nagy pechje van a Real Madridnak

PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP
PIERRE-PHILIPPE MARCOU / AFP

Elképzelhető, hogy ki kell hagynia az idény hátralévő mérkőzéseit Sergio Ramosnak, a Real Madrid csapatkapitányának, írta az MTI.

Kapcsolódó
A Real, a Barca és a Juve beintett az UEFA-nak
Tűrhetetlen szerintük az a nyomásgyakorlás, amit az európai szövetség bemutat.

A 35 éves, 178-szoros spanyol válogatott futballista, aki korábban bal vádlija sérülése miatt hosszabb ideig kényszerült pihenőre, szerdán játszott a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-elődöntő londoni visszavágóján, a szombat délelőtti edzésen azonban nem vett részt. A vizsgálatok szerint gyulladt a bal lábában a térdín.

Klubja egyelőre nem közölte, mennyi időre van szüksége a védőnek, hogy rendbe jöjjön, a spanyol sajtó szerint azonban a bajnokság hajrájáról lemaradhat, ugyanakkor Eb-szereplése nem került veszélybe.

Ramos a 2021-ben még csak öt mérkőzésen lépett pályára. Szerződése az idény végén lejár a madridi klubnál, amely vasárnap a bajnoki cím szempontjából kiemelten fontos rangadón a Sevillát fogadja.

Olvasói sztorik