MIGUEL MEDINA / AFP
Nemzetközi foci sport

Szép a bajnoki cím, de mi jön ezután?

Ismét csúcsra ért az európai klubfutball egyik alvó óriása, az Internazionale, amely a 2011-es Olasz Kupa-győzelme után nyert meg ismét egy sorozatot, ezúttal a bajnoki címet. A Scudetto megszerzése hetek óta nem volt kérdés, az már azonban érdekes lesz, hogyan tovább: Antonio Conte tovább építheti a csapatot, vagy atomjaira hullik az egész projekt? Erre hamar választ kaphatunk.

Ugyan Domenico Berardi a Sassuolo játékosa, a góljának Milánóban is nagyon örültek. A csatár az Atalanta elleni múlt vasárnapi bajnoki 52. percében értékesített higgadtan egy büntetőt, amivel csapata kiegyenlített, és mivel vendégoldalról Luis Muriel a későbbiekben elrontotta a maga tizenegyesét, maradt az 1-1.

Ez az eredmény azt jelentette, hogy matematikailag is biztossá vált az Internazionale 19. olasz bajnoki címe. Egyszersmind megszakadt a Juventus kilenc éve tartó hegemóniája.

Hogy ennyit kellett várni az újabb aranyéremre, azért is meglepő, mert nem is olyan rég, a calciopoli botrány után, a kétezres évek második felében az Inter volt az egyeduralkodó Olaszországban, majd 2010-ben José Mourinho vezetésével a hazai sikerek mellé még a Bajnokok Ligáját is megnyerte a csapat, vagyis az európai klubfutball csúcsán volt. A portugál a triplázást követően elment a Real Madridhoz, és vele együtt a sikerek is távoztak.

Az őt váltó Rafa Benítezt szezon közben menesztették, az edzősködésbe csak egy kicsit belekóstoló Leonardo vezette abban a szezonban Olasz Kupa-győzelemre az Intert – azt a Palermót verték 3-1-re, amely azóta már a negyedosztályt is megjárta, most épp a harmadosztályból próbálja feljebb verekedni magát. A 2011-es kupagyőzelem óta az Internél eltelt időszakot hosszan lehetne ecsetelni, de alighanem szikár számokkal lehet a legpontosabb képet adni:

két tulajdonosváltáson esett át a klub, és Leonardo 2011. júniusi távozása, valamint Antonio Conte 2019. májusi kinevezése között tíz edző irányította a csapatot.

Conte kinevezésekor már elsősorban kínai kézben volt az Internazionale, az elnöki posztot pedig a többségi tulajdonos Szuning-csoport milliárdos vezetőjének a fia, Steven Zhang töltötte be, aki 1991 decemberében született – azaz még nincs 30 éves sem. Az olasz edző megbízása kifejezetten forró húzás volt, ugyanis játszott a Juventusban, majd irányította is az Inter ősellenségét, amellyel a többi közt három bajnoki címet nyert. Volt aztán olasz kapitány, illetve bajnoki címet nyert a Chelsea-vel is, azaz szakmailag teljesen indokolt volt egyébként, hogy rá esett a választás, ilyen edzői előmenetel után ráadásul rögtön esélyesként lehetett tekinteni az Interre.

sofascore.com

A dobogóról évek óta csak álmodó Inter a Manchester Unitedtől kimenekített Romelu Lukaku vezetésével nem is okozott csalódást, mert bár nem nyerte meg a Serie A-t, de csak egy ponttal maradt el a Juventus mögött – igaz, mindkét bajnokit elveszítette a riválissal szemben. Közben az Európa Liga-döntőbe is eljutott, ott viszont a lehető legfájdalmasabban bukott el a sorozat specialistája, a Sevilla ellen: az olaszok kétszer is vezettek, de Lukaku öngóljával végül mégis kikaptak.

A sikeres kirakat mögött azonban ott voltak a belső harcok, Antonio Conte ismét megvívta a maga küzdelmeit. Mérkőzések alatt is látni, milyen, amikor ezer fokon ég, el lehet képzelni, milyen lehet vele tárgyalni, ha nem kapja meg azt, amit szeretne. Márpedig nem ismer tréfát, ha a keret megerősítéséről van szó, ilyenkor elvárja, hogy a klub mindenben támogassa őt. Ha ezt nem érzi, akkor viszont képes olyan nyilatkozatokat adni, mint amikor még a Juvénál volt, és nem akkora összeg állt a rendelkezésére, mint amit ő elvárt:

Nem ehetsz egy százeurós étteremben, ha csak tíz euró van a tárcádban.

De a Chelsea-nél is összeveszett a vezetőséggel az igazolásokon, majd aztán két szezont követően kirúgták, mert nemhogy a címvédés nem sikerült, de lemaradt a BL-indulásról is a londoni klub.

Az Internél a jól sikerült első szezon után is kérdéses volt a jövője, de aztán történt több olyan személyi változás (Mauro Icardi és Radja Nainggolan távozása), valamint igazolás (Achraf Hakimi a Real Madridtól érkezett 45 millió euróért, Nicoló Barella közel 28 millióért kölcsönjátéka után végleg az Interé lett), amelyek meggyőzték a folytatásról. Amúgy meg a vezérigazgató, Beppe Marotta tette, amihez a legjobban ért, és amit anno a Juventusnál is csúcsra járatott: jelképes összegért, vagy ingyen, de magas fizetésért megszerzett máshol létszámon felülivé váló játékosokat, akikben még érezte a potenciált, hogy segítsenek a csapaton.

A 2020/21-es szezon elején Antonio Conte érdekes helyzetben találta magát, ugyanis

  • egyfelől kapott pár fiatalt, akiket be kellett építenie a csapatba, és ez azért nem annyira az erőssége,
  • másfelől pedig maga is kísérletezésbe kezdett, a jól megszokott 3-5-2-es játékrendszeréhez próbált meg találni valami alternatívát.

A második nem sikerült, a bajnokságban hét fordulót követően tért vissza a jól megszokotthoz, miután a Serie A-ban is akadozott a gépezet, közben pedig a Bajnokok Ligájában csúfos kudarcot vallott az Inter: a Real Madrid, a Borussia Mönchengladbach és a Sahtar Donyeck mögött utolsó lett, csak egy mérkőzést tudott megnyerni a hat forduló alatt. Más kérdés, hogy így már decembertől kezdve elsősorban a Scudettóra lehetett koncentrálni, ami egy tökéletes lehetőség volt a kipukkadó Milan és az Andrea Pirlóval magát csak kereső Juventus mellett, miközben egy másik reflex is előjött Conténál: nem nagyon rotálta egy idő után a csapatát. Több frontos kihívás mellett ez elképzelhetlen lett volna.

Ami a fiatalokat illeti, Barella Conte irányítása mellett nemcsak az Inter, hanem az olasz labdarúgás egyik legjobb játékosává vált, pedig még csak 23 éves. A 22 éves Hakimi pedig bejátssza a teljes jobb oldalt, sebessége és beadásai pedig tökéletesen illenek a vezetőedző rendszerébe.

sofascore.com

Még lehetne sorolni, hogy a Manchesterben sokat kritizált Romelu Lukaku a csapat élére állt, nemcsak a góljaival, hanem hozzáállásával, munkabírásával is igazi vezér lett, és hogy milyen jó párost alkotnak Lautaro Martínezzel. Valamint, hogy a kölcsönből visszatért Ivan Perisic úgy tudott fontos tagja lenni az Internek, hogy Conte igazából nem is nagyon ragaszkodott hozzá.

Ám miközben szakmailag az lenne a legfontosabb kérdés, hogy Conte európai porondon sokszor kudarcba fulladt elképzeléseit hogyan lehetne sikerré formálni, most leginkább az az elsődleges téma, hogyan sikerül fenntartani a jelenlegi idilli állapotot.

Conte jövője már megint hónapok óta állandó téma az olasz sajtóban, a koronavírus-járvány okozta helyzet pedig eléggé megrogyasztotta a többségi tulajdonos Szuning-csoportot, amely több más sportcsapatának a működését függesztette fel, és most elsősorban a pandémia miatti kármentésen dolgozik. Nem biztos tehát, hogy sikerül olyan feltételeket ajánlani a vezetőedzőnek, amelyek ismét maradásra tudják bírni. Ha sikerülne is rendezni a klub helyzetét, akkor még bonyolítja a dolgot az is, hogy Conte európai mérlege finoman szólva sem túl fényes, emellett állandó téma a jövője, azaz joggal merül fel: valóban vele kéne nekivágnia az Internazionalénak a következő lépcsőfok megmászásának?

Tizenegy évet várt arra az Inter, hogy ismét bajnoki címet nyerjen, a felhőtlen bulit azonban egyre inkább beárnyékolja a bizonytalan jövő.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.