Nemzetközi foci

Szuperliga: akár két évre is kizárhatják a szakadár klubokat a BL-ből

David Cliff/Anadolu Agency via Getty Images
David Cliff/Anadolu Agency via Getty Images

Bár kissé elcsendesedett az európai Szuperliga körüli felhajtás, az ESPN értesülései szerint a háttérben nagyban mennek az egyeztetések és a fenyegetőzések az érintett klubok és az UEFA között.

A sportoldal több forrása szerint az európai szövetség továbbra is komoly szankciókat lengetett be.

Az elmúlt szűk két hétben a 12 szakadár klubbal tárgyalt az UEFA, a cél pedig az, hogy a csapatok engedjék el teljesen a Szuperliga ötletét. Hét érintettel (Arsenal, Atlético Madrid, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Manchester United, Tottenham Hotspur) viszonylag könnyen mennek a tárgyalások, és az Inter is hajlik az egyezségre, igaz, megállapodás még egyik klubbal sem történt. Ők megúszhatják akár kisebb büntetéssel is, de Aleksander Ceferin korábban például már megengedő volt az angolokkal, mondván beismerték, hogy hibáztak.

Kapcsolódó
Mi fogja vajon megmenteni az európai futballt, ha nem a Szuperliga?
Az elitklubok tulajdonosai csúnyán befürödtek az előkészítetlenül bedobott Szuperliga ötletével, de súlyosan téved, aki azt hiszi, immár az UEFA van nyeregben – a futballpiramis alapjait kikezdő problémákra ugyanis senki másnak nincsen érdemi válasza.

Más a helyzet a Real Madrid, Barcelona, Juventus, AC Milan négyessel, akik a többiek visszatáncolása után kitartottak az alapötlet mellett, noha a szuperbajnokság ötletét érthetően jegelik. Az ESPN azt írja, velük szemben a lehető legkeményebb büntetést, azaz a Bajnokok Ligájából és az Európa Ligából való kétéves kizárást lengették be, amiért az UEFA engedélye nélkül álltak neki szervezkedni.

Itt viszont van egy komoly jogi ellentét, ez a négy csapat ugyanis meg van győződve arról, hogy erős pozícióban vannak, ugyanis ők nem elszakadni akarnak az európai szövetségtől, hanem engedélyt kértek a Szuperliga létrejöttére. Márpedig, ha az UEFA meg akarja őket büntetni, akkor egy madridi bíróság elé viszik az ügyet.

Kapcsolódó
Megszűnt létezni a futball, amit ismertünk
A nemzetközi futball jó ideje egy olyan egyirányú utcában halad, ahonnan nem lehet sem kitolatni, sem megfordulni benne. Két opció van, az elakadás és a permanens továbbhaladás. A Szuperligával a topklubok a továbbhaladás mellett tették le a voksukat.

Ha az alapítók közül kilenc klub kiszállna a Szuperligából, akkor a terv végleg bedőlne. Florentino Pérez azt mondta, hivatalosan még senki sem lépett ki, és szerinte csak nagyon komoly pénzbüntetés mellett tehetik ezt meg.

Olvasói sztorik