Nemzetközi foci

Florentino Pérez a Szuperligáról: A klubok nem léphetnek ki

Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Jose Breton / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez kijelentette, hogy a 12 alapító klubot továbbra is szerződés köti a labdarúgó Európai Szuperligához (ESL), azaz a tagok – bár a többség ezt már kijelentette – nem távozhatnak a társaságból. A madridi klub elnöke, aki egyben az ESL elsőszámú vezetője is, az AS című spanyol sportnapilapnak adott interjújában beszélt erről azok után, hogy a hétfőn bejelentett kezdeményezést gyakorlatilag mindenki támadta, és az alapító 12 csapatból elvileg már csak a Real és a Barcelona számít tagnak.

A helyzet az, hogy a klubok nem léphetnek ki

– mondta az MTI cikke szerint Pérez. „Néhányuknak persze a nyomás hatására ezt kellett mondania, de ez a projekt, vagy valami ehhez nagyon hasonló, meg fog valósulni. És remélem, hogy a közeljövőben.”

A húszcsapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között hat angol és három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban.

Ezek után elsőként kedden este a Manchester City jelentette be, hogy visszalép a szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből.

Szerda délutánra az Atlético Madrid és az Internazionale visszalépésével, valamint a Juventus és az AC Milan a liga jövőjének bizonytalanságáról tett bejelentése után már csak két klub, az FC Barcelona és a Real Madrid maradt hivatalosan tagja a Szuperligának, amelynek a tervek szerint 15 állandó résztvevője lenne.

Kapcsolódó
Mi fogja vajon megmenteni az európai futballt, ha nem a Szuperliga?
Az elitklubok tulajdonosai csúnyán befürödtek az előkészítetlenül bedobott Szuperliga ötletével, de súlyosan téved, aki azt hiszi, immár az UEFA van nyeregben – a futballpiramis alapjait kikezdő problémákra ugyanis senki másnak nincsen érdemi válasza.

A 74 éves Perez azt is cáfolta, hogy a JP Morgan amerikai befektetési bank – amely 3,5 milliárd euróval kész támogatni a ligát – kihátrált volna a projekt mögül.

Ez sem igaz, ők sem távoztak. Időt kértek, hogy reagálhassanak, mint a 12 klub. Ha változtatásra lesz szükség, akkor változtatunk

– fogalmazott a sportvezető.

Szerinte vagy létrejön ez a sorozat, vagy a klubok tönkremennek.

„Az egyesületek lázadni fognak, mert csak az államilag finanszírozott klubok maradnak majd életben, vagy azok, amelyeknek multimilliomos tulajdonosaik vannak, akik saját magukat szórakoztatják, és nem gond számukra, ha egy szezonban többszáz eurót veszítenek” – jelentette ki Florentino Pérez.

Olvasói sztorik