Nemzetközi foci bajnokok ligája

Guardiola: A City sikere nem csak a pénzről szól

Paul ELLIS / AFP
Paul ELLIS / AFP

Története során először jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe a Manchester City. Pep Guardiolának ötödik nekifutásra sikerült a csapattal, első szezonjában már a nyolcaddöntőben kiestek, majd sorozatban háromszor is a negyeddöntő jelentette a végállomást.

Kapcsolódó

„Az emberek azt hiszik, könnyű elérni a BL-döntőt, de ez nem így van. Most nyert értelmet az elmúlt négy-öt év, amit a srácok végigdolgoztak. Az első meccsen szereztünk egy gólt a sorfalon keresztül, most pedig Marquinhos eltalálta a felső lécet az első félidőben. Apróságokon múlt minden. A Manchester United azért nyert anno, mert John Terry elcsúszott, vagy mert az utolsó perceben gólt szereztek a Bayern München ellen. A Real Madrid meg a 93. percben győzött az Atlético ellen” – mondta Pep Guardiola, aki aztán a klub korábbi játékosait is felemlegette:

Szeretnék köszönetet mondani korábbi játékosainknak is, például Joe Hartnak, Vincent Kompanynak, vagy David Silvának, nélkülük ugyanis nem jutottunk volna erre a szintre. Köszönet jár a tulajdonosnak, az elnöknek és mindenkinek, aki a klubnál dolgozik. Ez nem csak a pénzről szól, és ha valaki ezt gondolja, akkor bizony téved.

A katalán szakember játékosként BEK-et nyert, edzőként pedig kétszer nyerte meg a BL-t a Barcával, most 2011 után készülhet ismét a döntőre.

Kapcsolódó
Nem jelentett gondot a PSG, először jutott BL-döntőbe a Manchester City
Legyőzte a PSG-t otthon is, 51 év után ismét európai kupafináléban a klub.

A PSG-t irányító Mauricio Pochettino szerint nem szabad kifogásokat keresniük, így azt sem hozhatják fel a kiesés indokaként, hogy világbajnok sztárcsatáruk, Kylian Mbappé sérülés miatt nem volt bevethető.

Az, hogy ő nem léphetett pályára, nem lehet kifogás, mert csapatként kell együtt dolgoznunk. Természetesen nagyon sajnáljuk, hogy nem tudott segíteni nekünk, de ez nem lehet magyarázat semmire.

A Manchester City a BL május 29-én sorra kerülő isztambuli döntőjében a Chelsea-vel vagy a Real Madriddal találkozik. Ez a két együttes szerda (ma) este Londonban játssza az elődöntős párharc visszavágóját a madridi 1-1 után.

Olvasói sztorik