Nemzetközi foci

A manchesteri népharag elsöpörte a Liverpool elleni rangadót, halasztani kellett

Barrington Coombs/PA Images via Getty Images
Barrington Coombs/PA Images via Getty Images

Szurkolói rendbontás miatt elhalasztották a Manchester United-Liverpool mérkőzést az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának vasárnapi játéknapján.

A hazai csapat szurkolói a Glazer család ellen tüntettek, amely 2005 óta irányítja a klubot. Az amerikai tulajdonosok a kezdetek óta ellenszenvesek voltak a drukkereknek, de az utolsó szalmaszál az Európai Szuperliga volt. A szurkolók másfél órával a Liverpool elleni bajnoki előtt több száz szurkoló bejutott a pályára, és fáklyákat gyújtott.

Kapcsolódó
A Liverpool elleni rangadó előtt jutottak Manchester United-szurkolók a stadionba tüntetni
Hatalmas tömegek tüntetnek, kérdéses a bajnoki sorsa is.

A biztonsági személyzet nem tudott mit tenni, a tömeggel pedig nem tudott mit kezdeni a rendészet. A Manchester United először azt közölte, hogy csúszik a kezdés, de hét óra előtt nem sokkal már azt jelentette be, hogy biztonsági okokból elmarad a találkozó. Ezzel a Manchester City bajnoki címe sem vált biztossá.

Olvasói sztorik