Nemzetközi foci sport

Megvan az újabb Premier League feljutó

Az angol másodosztályú bajnokság 44. fordulójában eldőlt, hogy a már behozhatatlan előnnyel listavezető Norwich City (93 pont) mellett a Watford FC lesz a másik biztos feljutó.


A Watford ráadásul négy nappal ezelőtt pont a Norwichot győzte le, míg szombaton a Millwall ellen biztosította be a feljutást. A Watford tavaly nyáron a 19. helyen zárt a Premier League-ben, és kiesett. A spanyol menedzser, Francisco Javier Muñoz Llompart, ismertebb nevén Xisco 2020. decemberében vette át a „Lódarazsak” irányítását, és sikerült elérnie azt a bravúrt, hogy februártól 16 meccsen 13 győzelmet ért el, ezzel egyből visszajuttatta csapatát az élvonalba.

Kapcsolódó
Felcsúton ütötte ki a ZTE a Puskás Akadémiát
Elég nagy pofonba szaladt bele Hornyák Zsolt csapata.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.