Nemzetközi foci

Roy Keane utódjának szánták, ma a svájci amatőrök között focizik

Gyerekként Cantona volt a beceneve – nem azért, mert annyira tehetséges volt, csak az apja vett neki egy mezt a legendás francia nevével ellátva. A kameruni körbejárta a világot, majdnem egy tucat csapatban megfordult, mégis azért emlékeznek rá sokan , mert 2003-ban a Manchester Unitedbe szerződött, ám Sir Alex Ferguson kevés nála rosszabb játékost igazolt edzősködése alatt. Eric Djemba-Djemba nem éppen mindennapi karrierje.

Soha nem fogom Sir Alex Fergusont elfeledni, ő volt az, aki megváltoztatta az életemet. Kiemelt a Nantes-ból, elvitt Angliába, ma pedig mindenki ismeri Djemba-Djembát

– mesélte nemrég a kameruni válogatott játékos, mikor arról kérdezték, sajnálja-e, hogy szerény karriert futott be az Old Traffordon. Ő ezt aligha bánja, ám a skót menedzser és a csapat szurkolói annál inkább. Bár igaz, ami igaz: a nevét tényleg mindenki megjegyezte.

CR-rel debütált

2002 környékén Ferguson már jól látta, hamarosan szükség lesz Roy Keane pótlására, az ír játékos ugyanis egyre többet fájlalta a csípőjét, sebessége kopott és már mentálisan sem tudott folyamatosan top szinten futballozni. A 2002-es világbajnokságra az írek is kijutottak, Keane azonban vitába keveredett a szövetségi kapitány Mick McCarthyval, ezért sértődötten hazarepült. Ferguson próbált rendet tenni köztük, ám McCarthy a sajtó elé vitte az ügyet, így a középpályás repült a válogatottból – szó szerint. Még az évben lekönyökölte Jason McAteert egy Sunderland elleni meccsen, amiért a skót edző kétheti fizetésmegvonásban részesítette játékosát.

Egyre égetőbbé vált, hogy a még mindig kihagyhatatlan Keane utódlásán elkezdjenek gondolkodni.

A sunderlandi kiállítás, miután szándékosan bemosott válogatott csapattársának. Fotó: Ross Kinnaird/Getty Images

Ferguson és a megfigyelői a franciáknál kezdtek középpályás után nézelődni, a Nantes pedig adta magát, a 2001-2002-es Bajnokok Ligája második csoportkörében ott volt a csapat a manchesteriek ellenfelei között. A skót Franciaországba utazott feltérképezni az ellenfelet és megfigyelni a kapus Mickael Landreau-t, ekkor hívták fel a figyelmét Eric Djemba-Djembára.

Az első meccs Franciaországban volt, az akkor még Laurent Blanc-nal felálló United 1-1-es döntetlent ért el, a kameruni ekkor nem lépett pályára. A franciák az Old Traffordra mentek a következő körben, elég sima meccsen ki is kaptak 5-1-re, ám akkor már játszott a húszas éveit taposó Djemba-Djemba is. Nem tudni, Fergusont mi vitte rá arra, hogy komolyabban elkezdje megfigyeltetni a játékost – fél évnél is tovább elemezte a United Djemba-Djemba játékát, míg végül 2003 nyarán, 3,5 millió fontot fizetve szerződtette őt az angol klub.

Ez akkoriban nem számított kis összegnek, de a különösen agresszív játékstílusáról ismert középpályáshoz nagy reményeket fűzött Ferguson:

Eric fiatal srác, egész szezonban figyeltük, minden alkalommal lenyűgözött minket azzal, mennyire érti a játékot. Gyors, agresszív és jól passzol. Atletikus játékos, amilyenre szükségünk van. Minden értelemben Manchester United-játékosnak tűnik

áradozott róla a United sajtósainak, egyúttal a legtöbb brit médiumnak is. Persze senki nem ismerte a kamerunit, nagyjából nulla információval rendelkeztek a szakemberek augusztusra is, amikor az Arsenal ellen debütálhatott a Community Shield döntőjében. Rögtön felhívta magára a figyelmet: egy lövés után irgalmatlanul beleszállt Sol Campbellbe, amiből kisebb balhé kerekedett. Mint kiderült egy későbbi interjúból, jó viszonyt ápolnak azóta is, többször találkoztak már itt-ott a világban, a volt Arsenal-kapitány rendre felhozza, hogy hamarosan „törleszteni fog” egykori riválisának.

A ligában a Bolton elleni hazai meccsre tartogatta őt Ferguson, ahogy a fiatal Cristiano Ronaldót is, ekkor mutatkoztak be az Old Trafford közönségének. Később egy Leeds elleni Ligakupa-meccsen összehozott egy irtózatos nagy kapásgólt, az arról készült kép pedig azóta is kint lóg a falán: „Már hosszabbítás volt, mikor egy szöglet után így találtam el a labdát. Még élénken él a fejemben a kép, hogy bemegyünk az öltözőbe, ott áll Alex Ferguson. Mosolyog. Olyan híresen nagy mosollyal a szemüvege alatt. Annyira boldog volt.”

Egy közös meccs. Fotó: Bryn Lennon/Getty Images

Ha volt is különlegesség a középpályásban, az nem tartott sokáig. 2003-tól 2005-ig volt a United játékosa, de 2005 januárjában, mindössze húsz meccs után viharos gyorsasággal sózták el az Aston Villának, potom másfél millió fontért. Érdekesség, hogy az év novemberében távozott Keane is, akit elvileg hosszú távon pótolnia kellett volna a kameruninak, mégis ő tűnt el hamarabb.

Fiatalon jöttem Franciaországból, ami egy teljesen más szint. A PL-ben őrült nagy nyomás van. Aztán ott volt Keane: »a férfi«, »a nagy kapitány«. Nehéz volt ez az egész, hatalmas nyomással. De próbáltam a legjobbamat nyújtani. Keane nehéz fickó volt, az edzéseken is csúszott, mászott, szerintem, ha puskával akartad volna leállítani, az sem ment volna. Az öltözőben is ilyen volt. Aztán kiléptünk az utcára, és egy remek srácot láttam, sokszor dumáltunk és nevetgéltünk. De ha veszítettünk vagy döntetlent játszottunk, szétszedte az öltözőt. Ha Ferguson nem is mondott semmit, Roy Keane elől nem volt menekvés

– mesélt a nyomásról egy tavaly augusztusi interjúban. Mivel nem lett állandó kezdő a Unitedben, a válogatottba sem fért be, mentálisan is megviselte a dolog. Ferguson így azt javasolta, találjanak erre valamilyen megoldást, így került a Villához.

A kalandor

A Villánál sem volt hosszú karrierje a középpályásnak, Martin O’Neill 2007-ben elküldte kölcsönbe a Burnley-hez, majd mikor visszatért, máris kipaterolták a Villa Parkból, szerződést bontottak vele. Ingyen aláírt a Qatar SC-hez, ahol 26 meccset bírt, de nem hosszabbítottak vele az idény végén.

Megtalálta magának a dán Odensét, ahol meglepő módon, 102 meccsen játszott és több mint négy évet töltött el az országban.

Az egykori másik United-játékost, Guiseppe Rossit szereli a BL-ben. Fotó: Valerio Pennicino/Getty Images

Jól ment neki a foci északon, az év csapatába is többször jelölték a szezonok alatt. Ismét felkeltette nagyobb klubok érdeklődését, bejelentkezett érte a West Brom is, próbajátékra hívták, sőt az orvosi vizsgálatokon is átesett. Valamiért mégis kútba esett az üzlet, a birminghamiek visszatáncoltak, meglehet, nem tetszett nekik, amit a felméréseken láttak a kamerunitól. Az Odense nem hosszabbította meg a játékos lejáró szerződését. Aláírt a Hapoel Tel-Avivhez, 28 meccs jutott neki a szezonban, a bemutatásán még úgy fogalmazott, hogy „családias otthont” talált, ahol szívélyesen fogadták őt a szurkolók.

Ott sem tudott megragadni, továbbállt, ezúttal Szerbiába vezetett az útja a Partizanhoz. Eleinte kezdő volt, de december elején a nyakára hoztak egy középpályást, egy nappal szenteste előtt pedig tisztázatlan okokból felbontották a szerződését. Három hónapra befogadta a skót St. Mirren, ahol fizetést nem, de lehetőséget az edzésre kapott. 2014 nyarán Danny Lennon vezetőedző úgy döntött, szerződést ad a kameruninak, bemutatásán ezt nyilatkozta:

Valószínűleg a klub legnagyobb igazolása ő, ha megnézzük a régebbi transzfereket. 32 éves, de tele van ambícióval.

Három meccset játszott a csapatnál, de annyira nem ment neki, hogy a szezon végén elengedték. Ismét új országot talált magának: Indiába szerződött a Chennaiyin FC-hez, ahol kilenc meccsig bírta, majd az indonéz Persebaya Bhayangkara lett az új otthona, annál a csapatnál nyolc találkozót nyomott le – igaz, négy góllal. 2016-ban hazatért Franciaországba, a harmadosztályú Voltigeurs de Châteaubriant-hez, de kilenc meccsén és egy gólján kívül semmilyen fellelhető információ nincs az ottani játékáról, sem távozása miértjéről.

Lehorgonyzás Svájcban

A francia kitérő után megtalálta a számításait, ugyanis 35 évesen a svájci ötödik vonalban szereplő amatőr FC Vallorbe-Ballaigues-hez igazolt, ahol menedzsere, Jean-Yves Bonnard így örömködött a transzfer után: „Eric a Vallorbe-Ballaigues-nél focizik, elhiszitek ezt?” – ezúttal pedig senki nem szólta el magát, Svájcban hosszabban harcolt a középpályán, a transfermarkt.com adatai szerint jelenleg is ott focizik 19-es mezszámmal.

A Sun 2018 decemberében meglátogatta, hogy miként került az 1000 férőhelyes stadionba:

Öreg barátom, Jacques Etonde miatt volt, együtt nőttünk fel Kamerunban. Gyerekként együtt fociztunk, mikor Indonéziában befejeztem, már a visszavonuláson gondolkodtam. Azt mondta, menjek a csapatához, de nem tudta, anyagilag képesek lesznek-e ezt megoldani. Végül összejött – ez egy gyerekkori álom volt, hogy egyszer Európában együtt játsszunk majd

– mesélte Djemba-Djemba, akinek négy gyereke is született, mialatt profi szinten focizott. Épp ezért örült a svájci lehetőségnek: „Jó itt nekem, közel vagyok a gyerekekhez. A világon mindenhol játszottam, de közben a srácok felnőttek Nantes-ban, ezt nehéz volt megélni” – fogalmazott, és mint kiderült, nagyon más az élet az amatőr osztályban:

  • ha bejön egy nátha hét közben, és kimarad az edzés, akkor is simán lenyomja a hétvégét,
  • nem fut túl sokat, beosztja az erejét a meccseken,
  • ha vége az edzésnek, összeszedi a vizespalackokat és a labdákat,
  • néha az edző megkéri, oldjon meg bizonyos feladatokat az öltözőn belül.

Mindez azért is lehetséges, mert ő a klub legidősebb játékosa, akire így vagy úgy, de azért felnéznek a többiek. Mikor szerződtették és először bement az öltözőbe, mindenki a Google-ön keresett rá, vajon tényleg róla van-e szó, akit anno Sir Alex leigazolt. Sokáig beszélni sem mertek vele csapattársai, de fokozatosan beilleszkedett, sokan Ruud van Nistelrooy-ról és Cristiano Ronaldóról kérdezgették:

az érdekelte őket, milyen volt velük focizni. Én meg mondtam: akárcsak veletek, ők is emberi lények. Ha keményen dolgoztok, a nyomukba érhettek.

Előfordult, hogy az ellenfél csapatából többen is elkérték a mezét meccs után, de ő nem adta, ugyanis az elnök „megölte volna”, ha az egyetlen szerelését elajándékozza. Egyelőre nincs arról infó, hogy meddig tervez a Vallorbe-Ballaigues-nél focizni, ha viszont valakinek eszébe jutna NB I-be csábítani őt, az talán már kései gondolat, májusban 39 éves lesz.

Olvasói sztorik