A West Ham United a Premier League legutóbbi fordulójában 3-2-re legyőzte a Leicester Cityt. Néhány éve ez az eredmény nem lett volna hírértékű Magyarországon annak ellenére sem, hogy 2016-ban utóbbi váratlan bajnoki címet nyert. Az idei évadban azonban azonban ez a mérkőzés most a Bajnokok Ligája-helyekért vívott küzdelemben különösen fontos volt, még az is lehet, hogy a dobogós helyekről döntött.
Jesse Lingard duplája és Jarrod Bowen találata azt jelentette, hogy a londoni csapat egy pontra csökkentette hátrányát a a harmadik helyen álló Leicester mögött. Így bármennyire is furcsa, jelenleg David Moyes csapata a legjobb a londoniak közül: a Chelsea-t egy, a Tottenhamet hat, az Arsenalt pedig tíz ponttal előzi meg. Erre a fordulatra aligha számított bárki is az idény előtt, és bárhogy is fest majd a tabella a szezon végén, a a klubnak és skót edzőnek is nagyon kellett már egy ilyen siker.
A West Ham United vezetősége először 2017 telén bízta meg Moyest a csapat irányításával. A feladat nem volt egyszerű, mert a klub éppen a kieső zónában volt, hatalmas büdzsé sem állt rendelkezésre, mégis bent kellett maradni a Premier League-ben hét hónap alatt. A féléves szerződés azonban bevált, Moyes túlesett ötszázadik PL-meccsén, együttese pedig két fordulóval az idény vége előtt bebiztosította élvonalbeli tagságát, ő maga pedig pályafutása kétszázadik bajnokiját is megnyerte. Ez korábban csak három legendának, Sir Alex Fergusonnak, Arséne Wengernek és Harry Redknappnek jött össze – azóta José Mourinho is csatlakozott a négyeshez.
David Moyes is the fourth manager in history to win 200 Premier League matches.
He has some idea what he's doing. 😉 pic.twitter.com/xGInP9EjPn
— Squawka Football (@Squawka) January 14, 2018
Ennek ellenére nem kapott új szerződést a skót edző, Manuel Pellegrini ült le 2018 nyarán a kispadra. Az argentin edzővel azonban pocsékul alakult a szezon, 19 forduló után egy pont választotta el a West Hamet a kieső zónától. Pellegrini lapátra került, Moyes pedig újra felkérést kapott, hogy megint húzza ki a klubot a bajból. Rábólintott az ajánlatra és bár egyetlen ponttal gyűjtött többet vele a csapat a második félszezonban, mint Pellegrinivel a bajnokság első felében, a mostani idényre megkapta az esélyt a bizonyításra. Élt vele.
Megújulás és stabilitás
Az idei szezont az évek óta vergődő Newcastle United elleni vereséggel indította a West Ham, ami alighanem elgondolkodtatta Moyest. Egy újabb gyenge félév már nem férhetett bele a londoni karrierjébe, így visszatért az alapokhoz, a védelem stabilizálására tette át a hangsúlyt. Taktikai szempontból viszont váratlant is húzott, azt a 3-4-3-as (olykor 5-4-1-es) rendszert választotta csapatának, amely korábban távol állt tőle. A The Athletic novemberi elemző cikkében meg is jegyezte, hogy
Erre azért volt szükség, mert túl sok gólt kapott a West Ham, a Premier League 2019-2020-as kiírásában 1,61 xG-t engedélyezett ellenfeleinek átlagosan. Ez nagyjából annyit tesz, hogy az előző idényben bő másfél gólra lehetett esélye az ellenfeleknek a helyzetek minősége alapján. Ugyanez a szám idén mindössze 1,17. Decemberig alkalmazta a fent említett felállást, ez alatt a WHU döntetlent játszott a Tottenhammel és a Manchester Cityvel is, ami azért is nagy szó, mert Moyes kritikusai rendre a topklubok elleni vereségeit szokták felemelegetni.
A két iksz mellett 5 győzelem és három vereség volt a mérlege az új stratégiának, és miután megjött a játékosok önbizalma, visszaállt a kedvenc 4-2-3-1-s felállásához.
Moyesék nem letámadással szereznek labdát, épp ellenkezőleg. Az Fbref statisztikái szerint a West Ham Unitednél csak négy csapat gyakorol kevesebb nyomást az ellenfél játékosaira, így az sem meglepő, hogy átlagosan mindössze 40,7 százalékos a labdabirtoklásuk. Ennél kevesebbet csak a Newcastle Unitednél és a West Bromwich Albionnál van a labda. Ugyanakkor azt sem lehet mondani, hogy Moyes játékosai csak ívelgetnének, aztán majd lesz valami, már csak azért sem, mert Michail Antonio személyében olyan csatáruk van a kapuhoz legközelebb, aki nem elég biztos a kapu előtt: az angol futballista xG-je alapján 9-10 gólnál tarthatna, ehelyett azonban eddig négyszer talált az ellenfelek kapujába.
Mivel nem lehet csak Antoniótól várni a gólokat, muszáj kiemelni a klub remekül sikerült átigazolásait. Tomás Soucek szenzációs idényt fut, a cseh játékos védekező középpályás létére már kilenc gólt szerzett, ráadásul tehermentesíti a középpálya másik motorját, Declan Rice-t is, akit évek óta kerülgetnek a topcsapatok. Souceknél senki nem nyert több fejpárbajt (179), ehhez jön még hozzá a hatalmas futómennyisége: átlagosan több mint 12 kilométert tesz meg meccsenként, összesen pedig már 364 kilométernél jár.
Most distance covered (km) in the Premier League this season…
364 – Tomas Soucek
353 – James Ward-Prowse
341 – Ashley Westwood
331 – Youri Tielemans
330 – Stuart Dallas
326 – Bruno Fernandes
326 – Declan Rice
323 – Luke Ayling
322 – Pierre-Emile Hojbjerg
305 – Andrew Robertson— Amazon Prime Video Sport (@primevideosport) April 11, 2021
Mellette így ki tud bontakozni Rice is, aki a maga 326 kilométerével szintén az élmezőny tagja. Az angol középpályás 90 százalékos passzpontossággal szervezi a játékot, senki nem cselezett nála nagyobb hatékonysággal (87,5%) és a legtöbb labdaszerzés is az ő nevéhez fűződik, 62-szer kapcsolt le passzkísérletet.
Rice-nak egyedül a hosszú indításai nem ülnek, erre viszont ott van a két szélső hátvéd. Aaron Cresswell már hetedik idényét tapossa a Unitedben, de idén picit előrébb húzódhatott, ami úgy tűnik, jól áll neki. A háromvédős rendszerben lubickolt, a The Athletic elemzése szerint rajta futott át az ősszel a legtöbb támadás. A balhátvéd főleg a támadó középpályások indításával van elfoglalva, de olykor-olykor Antonio fejét is célba veszi. Idei 7 gólpasszával beérte saját rekordját a 2017-2018-as PL-szezonból és még van ideje növelni a számot.
Túloldalon Soucek jóbarátja, a Slavia Prahától igazolt Vladimir Coufal játszik, aki öt gólpasszt osztott ki, meccsenként átlagosan 1,93 kapura lövést készít elő. A cseh jobbhátvéd a liga legjobbja abban, hogy ne lehessen elvinni mellette a labdát, egy az egy elleni párharcokban 51 százalék fölötti mutatóval büszkélkedhet, sőt a 61 blokkolt lövéssel is a Premier League legjobbjai között van.
Összességében a West Ham a bajnokság hatodik legkevesebb xG-jét engedte ellenfeleinek: az előző két idényben bekapott 55 és 62 gól után az idei 39 imponáló stabilitást mutat.
A kirakós utolsó darabja
Ahogy az eddigiekből is látszik, David Moyes sikeresen összerakta a védekezést, megtalálta a kezdőcsapatát és több taktikai hadrendben is működőképessé tette együttesét. Egy dolog hiányzott az áttörő sikerhez, egy befejező játékos. Korábban említettük, hogy Antonio be-betalált ugyan, de így sem fejezi be annyiszor góllal a támadásokat, mint ahogyan azt a kidolgozott helyzetek megkívánnák. Épp ezért olyan labdarúgóra volt szükség, aki az üres területeket megtalálja, aki helyezkedésével újabb indítási lehetőségeket nyit meg a többi támadónak, és aki nemcsak jókor van jó helyen, hanem be is tudja fejezni az akciókat.
Lingard szenzációsan bevált, kilenc mérkőzésen már 8 gólja és három asszisztja van a West Hamben, ráadásul mindezt 3,8-as xG-vel. Lényegében az angol támadó kétszer annyi gólt rúgott, mint az várható lett volna a 25 lövéséből, majdnem minden harmadik próbálkozásából betalált.
Lingard így megoldotta a West Ham utolsó problémáját is, a csapat ezzel tartani tudja a lépést az élmezőnnyel, 2017 után újra európai kupaszereplést érő helyen végezhet. Az sem tűnik túlzónak, hogy története során először a Bajnokok Ligájába is bejusson, az első négy hely egyikéért hajtó Leicestert éppen most verte, az üldözők közül pedig április 24-én meccsel majd a Chelsea-vel Moyes csapata. Ezután zömmel alsóházi klubok várnak a West Hamre.
A számok mellett persze nagyon fontos az emberi tényező is. Az elmúlt két idényben látott gyengébb helyezések után a futballisták azt hallják, nem elég jók a Premier League-hez, ami a jelek szerint inkább ösztönzően hat rájuk. David Moyes az Evertonnál fantasztikus munkát végzett, de a Manchester Unitedben, a Real Sociedadban és a Sunderlandben is kudarcot vallott. Lehetne egyesével sorolni a keret tagjainak személyes csalódásait is, Coufalról például még a Banik Ostravánál gyerekkorában mondtak le, a hátvéd ennek ellenére ma már 13-szoros válogatottnak mondhatja magát. Az ehhez hasonló történetek is elősegítették az idei remeklést, az viszont már Moyes érdeme, hogy nagyon jó csapategységet, pozitív légkört is teremtett. A beszámolók szerint nagyon egységes a West Ham a focipályán kívül is.
Nem szabad elhallgatni, hogy a West Ham előkelő helyezésében nagy szerepe lehet annak is, hogy a Tottenham, a Liverpool és a Chelsea is a vártnál gyengébben teljesített az idén. A számokat elnézve azonban érdemtelennek semmiképpen sem nevezhető, hogy a West Ham United a BL-indulásért csatázik, Moyes csapatának sorsa ráadásul a saját kezében van a bajnoki hajrában.
