Nemzetközi foci bajnokok ligája

Neymar szerint olyan a foci, mint a csajozás

Xavier Laine/Getty Images
Xavier Laine/Getty Images

A Bayern München 1-0-ra nyerni tudott a PSG vendégeként kedd este a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. Ennek ellenére a címvédő kiesett kevesebb idegenben lőtt góljai miatt.

Kapcsolódó
Hiába nyert a Bayern München Párizsban, mégis kiesett a BL-ből
A legjobb nyolc között búcsúzott a címvédő.

A párharc után Joshua Kimmich és Neymar nem melegedett össze, a német középpályás még a második meccs előtt kijelentette, hogy a Bayern jut majd tovább, mert sokkal jobb csapat. Ezután a brazil éppen Kimmich arca előtt kezdett tombolva ünnepelni a lefújás után Leandro Paredessel.

Vicces, mert nem is akartam bosszantani, ez rólam és Leóról szólt, akivel közösen örültünk a sikernek. Az már a sors keze volt, hogy pont Kimmich előtt történt

– nyilatkozta Neymar a TNT Sports brazíliai kiadásának.

Ennyivel nem érte be azonban a csatár. Neymar ugyanis külön kitért a két mérkőzésre is, a sztárjátékos szerint a PSG volt az a srác, aki öt perc alatt elhódította a lányt, vagyis jelen esetben a továbbjutást.

„Birtokolhatod a labdát, amennyit akarod, nem ez dönt. Udvarolhatsz egy csajnak egész este, ha jön egy srác, akivel öt perc alatt lelép, nem ért semmit az egész.”

Neymar egyébként az aktív PSG-játékosok közé tartozott, kedden kilenc kapura lövéshez is köze volt a tíz hazai kísérletből. A folytatásban a Manchester City, vagy a Borussia Dortmund vár majd a Paris Saint-Germainnek. Neymar egyébként azt is elárulta az interjúban, hogy meghosszabbítja szerződését a klubnál.

Kapcsolódó
Úgy tűnik, végleg eldőlt Neymar jövője
Nasszer al-Khelaifi, a PSG elnöke úgy véli, klasszisainak nincs oka a távozásra.
Olvasói sztorik