Nemzetközi foci

Végigpusztított a koronavírus a csapaton, hét játékossal állt ki a meccsre

Twitter.com/AguilasDoradas
Twitter.com/AguilasDoradas

Egészen szürreális történet: a kolumbiai futballbajnokságban az Águilas Doradas nevű csapatnak sérülések és koronavírus-fertőzés miatt mindössze hét bevethető játékosa maradt, de a szövetség nem ment bele a halasztásba, így le kellett játszania a Boyacá Chicó elleni találkozót. A hét játékosból kettő kapus volt, úgyhogy egyikük a mezőnyben játszott.

A meccs előtt az Águilas játékosai két molinót feltartva jelezték, hogy csak azért játszanak, nehogy szankció érje őket, az egyiken az állt: „Az élet az első”, a másikon pedig az, hogy „Tiszta játék”.

A négyes emberhátrány ellenére az Águilas 0-0-ra lehozta az első félidőt, majd az 57. percben kapitulált először, és ezt követően a Boyata Chicó még kétszer betalált. A meccs végül a 79. percben ért véget, Giovanny Martínez ugyanis megsérült, és ezzel a szükséges létszám alá csökkent az Águilás játékosainak száma.

A csapat a meccs után azt írta Twitter-oldalán:

Elvesztettük a meccset, de megnyerjük a csatát a koronavírus ellen. Nagyon büszkék vagyunk rátok, srácok!

A csapatból 16 játékos fertőződött meg a koronavírussal. Bár azt írtuk az elején, hogy szürreális a történet, de az NB I idei szezonjában is volt példa hasonlóra, az Újpest kétszer is halasztani próbált a koronavírus-fertőzések miatt, de az MTK és a Diósgyőr sem ment bele, a kék-fehérek 4-0-re győztek, míg a miskolciak játék nélkül kapták meg a három pontot, mert a lilák nem tudtak kiállni.

Olvasói sztorik