Nemzetközi foci

Sima hazaadásnak indult, de amit utána művelt a kapus, attól rémálmai lesznek

YouTube
YouTube

A kolumbiai bajnokságban szereplő Alianza Petrolera kapusa, Juan Serrano olyan gólt hozott össze, ami egy darabig még biztosan kísérteni fogja.

Az Atlético Bucaramanga elleni meccs még csak a 3. percben tartott, amikor egy hazatett labdát kissé lazán akart átvenni Serrano, és a labda elcsúszott a talpa alatt. Még időben észlelte a bajt, és megpróbált korrigálni, de annyira bepánikolhatott attól, hogy közeledett feléje az ellenfél csatára, hogy amikor el akarta rúgni a labdát, a jobb helyett a bal lábával ért bele sután.

Végül a csatár, Brayan Fernández becsúszva bekotorta a labdát, így nem öngólként lett elkönyvelve, de ettől még nem könnyebb Serranónak.

Rögtön az összefoglaló elején látható a jelenet, de az ismétlésnél látszik igazán, mit bénázott a kapus:

A sokkoló gól után még az első félidőben egyenlített az Alianza, de egy kiállítás megpecsételte a sorsát, és végül 3-1-re kikapott. A csapat 12 forduló után még nyeretlen a kolumbiai bajnokságban, három pontjával az utolsó helyet foglalja el a tabellán.

Olvasói sztorik