Nemzetközi foci

Modric a lefújás után beszólt a felbőszült Barca-játékosnak

Twitter
Twitter

Megszokhattuk már, hogy egy El Clásico nem ér véget a hármas sípszóval, most azonban talán még a megszokottnál is több témát szolgáltat a rangadó, amelyen a Real Madrid 2-1-re legyőzte a Barcelonát, és így átvette a vezetést a bajnokságban – ugyanakkor a vasárnap a Betis otthonában pályára lépő Atlético Madrid visszaveheti az első helyet.

Barcelonai oldalon a játékvezető több ítéletét is bírálták, két tizenegyest kértek számon utólag Gil Manzanón, emellett pedig azt, hogy szerintük nem hosszabbított eleget a végén. Az utolsó percekben már emberelőnyben futballozó Barca nagyon megnyomta a végét, a 94. percben még a lécet is eltalálta.

Kapcsolódó
„Egyértelmű tizenegyes” – a Barca-edző otthagyta a riportert
Zinédine Zidane természetesen teljesen másképp látta az esetet, és szerinte senki sem mondhatja, hogy a Real Madrid a játékvezetőnek köszönheti a győzelmét.

Bár nem lépett pályára, a reklamálásból Gerard Piqué is kivette a részét, a lefújás után szinte egyből kereste a játékvezetőt, csak előtte még lepacsizott a Real játékosival. Ekkor jött Luka Modric és az alábbi párbeszéd:

Modric: Várod a játékvezetőt, hogy panaszkodhass, mi?

Piqué: Igen, a négy perc…

Modric: Mennyi kellett volna még?

Bár kikapott, ráadásul megszakadt a 19 veretlen bajnoki óta tartó sorozata, a Barcelona helyzete egyáltalán nem reménytelen, mert csak egy pont a hátránya a madridi riválisok mögött. A Real ellen ugyanakkor mindkét bajnokiját elveszítette, márpedig a csapat még sosem nyerte meg úgy a spanyol bajnokságot, hogy elveszítette az adott idény bajnoki klasszikusait.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik