Élő Nemzetközi foci

Kikapott hazai pályán a Bayern München, könyörtelen volt a PSG

Alexander Hassenstein/Getty Images
Alexander Hassenstein/Getty Images
Bosszút állt a Paris Saint-Germain az előző BL-szezon fináléjáért a Bayern Münchennek, 2-3-ra nyert Münchenben a negyeddöntő első meccsén. Eközben a Chelsea aránylag simán nyert a Porto vendégeként.

Bayern München – PSG 2-3

Rárontott ellenfelére a Bayern, mégis a PSG került percek alatt előnybe. Egy labdaszerzés után Kylian Mbappé lövését csúnyán bevédte Manuel Neuer a harmadik percben.

Ezután még jobban rákapcsolt a német sztárcsapat, futószalagon jöttek a helyzetek, mégis Draxler szerzett lesgólt. Neymar harmadik gólpassza azonban már érvényesnek bizonyult, a lassan kimozgó Bayern-védők mögé ívelt labdát Marquinhos lőtte a kapuba. Ezzel ki is fújtak a PSG-helyzetek a félidőre, az összesből gólt lőtt a francia együttes.

Még a félidő vége előtt szépíteni tudtak a hazaiak, Pavard beadását a sérült Robert Lewnadowskit pótló Chuopo-Moting bólintotta a jobb alsó sarokba.

Térfélcsere után sem változott a játék képe, a kínzó Bayern-fölényt egy-egy PSG-ellentámadás tört meg. Az egyenlítéshez azonban kellett Draxler is, aki egy buta szabálytalansággal szabadrúgást adományozott a Bayernnek, Kimmich beadását pedig Thomas Müller a jobb alsóba fejelte.

A PSG kiváló helyzetkihasználása azonban újra lecsapott, Di María indította Mbappét, aki befelé cselezett és a csereként beálló Boateng lábai között a rövid alsó sarokba lőtte az újabb vezető gólt.

Próbálkozott ezután is becsülettel a Bayern, de nagyon érezhető volt Lewandowski hiánya, amit a lengyel rendre értékesített, a csapattársai nem tudtak belőni, ráadásul Keylor Navas parádés védésekkel nehezítette a címvédő dolgát. A szakadó hóesésben lejátszott meccs így aztán 3-2-s vendégsikerrel ért véget, amellyel megtört Hansi Flick veretlensége a BL-ben, 16 meccs után szenvedett vereséget vezérletével a Bayern.

A PSG viszont büszke lehet helyzetkihasználására, hat lövéséből négy kaput talált, abból pedig három gól született. Ezzel nehéz versenyezni.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés

Bayern München (német) – Paris Saint-Germain (francia) 2-3 (1-2)
München, Allianz Arena, zárt kapuk
v.: Antonio Lahoz (spanyol)
Bayern München: Neuer– Pavard, Süle (Boateng – 42.), Alaba, Hernández – Goretzka (Davies – 33.), Kimmich – Sané, Müller, Coman – Chuopo-Moting
PSG: Navas – Dagba, Marquinhos (Ander Herrera – 30.), Kimpembe, Diallo (Bakker – 46.) – Danilo, Gueye – Di María (Kean – 71.), Neymar, Draxler – Mbappé
gól: Chuopo-Moting (37.), Müller (60.) ill. Mbappé (3., 68.), Marquinhos (28.)

FC Porto – Chelsea 0-2

Eközben a Porto-Chelsea mérkőzésen két gól esett, Mason Mount nagyszerű lefordulásból szerzett vezetést az első félidőben, amely 45 perc alatt az egyetlen kapura tartó lövés volt a meccsen. Mount ezzel az angolok legfiatalabb gólszerzője lett a BL-ben 22 évesen és 87 naposan.

Ben Chilwell a hajrában fejezte be a csapatának a meccset. A felhúzódó védő elcsente a labdát Jesus Manuel Coronától, kicselezte a kapust, majd a hálóba gurított.

Sikerével Thomas Tuchel csapata kényelmes helyzetből várhatja a londoni visszavágót.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés

FC Porto (portugál) – Chelsea (francia) 0-2 (0-1)
Sevilla, Ramón Sánchez Pizjuán Stadion, zárt kapuk
v.: Slavko Vincic  (szlovén)
Porto: Marchesín – Manafá (F. Conceicao, 83.), Mbemba, Pepe, Zaidu – Corona, Grujics, Uribe, Otávio (Toni Martínez, 83.) – Marega (Fábio Vieira, 83.), Luis Díaz
Chelsea: Mendy – Azpilicueta, Christensen, Rüdiger – R. James (Thiago Silva, 80.), Jorginho, Kovacic (Emerson Palmieri, 90+2.), Chilwell – Mount (Kanté, 80.), Havertz (Giroud, 65.), Werner (Pulisic, 65.)
gól: Mount (32.), Chilwell (85.)

Ezt várja az ember egy BL-negyeddöntőtől

Őrült tempót diktál a Bayern, komolyabb lehetőség nem alakult ki jó 5-6 percig, de a bajorok nem tudták befejezni a támadásokat. Vagy egy párizsi védő blokkol, vagy a lövés pontatlan. Eddig állja a sarat a PSG, még ha Chuopo-Moting bevetődésénél csak a Bayern-játékosán múlt, hogy nem ért kaput a lövés. A hazaiak 60 százalékban birtokolják a labdát, fullasztó a mezőnyfölény.

Pavard is rápróbált

De Navas ezt is védte. Sané kapott labdát a tizenhatoson belül, a lekészítését bombázta Pavard a kapu bal oldala felé.

Navas őrült nagyot védett!

Nagyon nyom a Bayern, Kimmich beadására érkezett remekül Goretzka, közelről fejelt nagy erővel, de a PSG kapusa hárított. Marad a 0-1.

Draxler gólt lőtt, de nem adták meg

Hiába lőtt gólt Draxler, Lahoz les miatt nem adta meg a találatot. Neymar indult lesről, később tőle pattant Draxlerhez is a labda. A spanyol bíró a jelenlegi szabályoknak megfelelően csak az akció végén fújt.

Jöhetett volna a válasz

Kimmich szabadrúgása a sorfalban akadt el, Alaba ismétléséről már nem érdemes beszélni, valahol a lelátó közepén landolt…

A Bayerné az első helyzet

A bal szélen felfutó Hernández kapott jó ívelést, indítását Müller rosszul vette át, ráadásul lesen is, de a bíró nem vette észre, hogy belógott. Hernández begyűjtötte a labdát, lövését Keylor Navas védte. Szöglet után Chuopo-Moting fejese a felső lécen csattant.

Az örökmérleg a PSG-nek kedvez

A két csapat kilencszer találkozott egymással a Bajnokok Ligájában, ötször a franciák, négyszer a németek nyertek. Érdekesség, hogy döntetlent még sosem játszottak egymással. Legutóbbi három meccsükön a Bayern nyert, utoljára 2017. szeptember 27-én nyertek a párizsiak a BL-csoportkör 2. fordulójában 3-0-ra.

Közben másik pályán is pattog a labda

A Bayern-PSG rangadóval egyidőben játsszák a Porto-Chelsea mérkőzést is, Thomas Tuchel N’Golo Kantét és a legutóbbi bajnokiján kiállított Thiago Silvát is padoztatja.

A főszereplők

A címvédő Bayern München kezdőjében nincs meglepetés, a sérült Lewandowski helyén Chuopo-Moting szerepel, akárcsak a Leipzig elleni szombati rangadón. Mauricio Pochettino viszont elveszítette a Lille elleni rangadóját, három helyen is változtatott, Dagba, Danilo és Draxler lett a kedvezményezett.

Olvasói sztorik