Élő Nemzetközi foci

Simán hozta hazai meccsét a Real, nehezen a ManCity

GABRIEL BOUYS / AFP
GABRIEL BOUYS / AFP
A várakozásoknak és az esélyeknek megfelelően mindkét keddi Bajnokok Ligája-negyeddöntőn hazai győzelem született. A Real Madrid az első félidőben kihasználta a liverpooli védelem hibáit, végül 3-1-re nyert. A Manchester City 2-1-re verte a Dortmundot – az idegenbeli gólok még sokat érhetnek.

Real Madrid – Liverpool 3-1

A 2018-as Bajnokok Ligája-finálé óta először találkozott egymással a két csapat, és ugyan Jürgen Klopp azt mondta, nem vágyik bosszúra a három évvel ezelőtti vereségért, még ha ez is lett volna a célja, a védelem már az első félidőben keresztülhúzta a számításait.

A hazaiak a 27. percben szereztek vezetést, Toni Kroos hosszú ívelését Vinícius Júnior két védő között mellel átvette, majd 15 méterről nem hibázott (1-0).

A 36. percben jött az újabb gól, Kroos indítását ezúttal Trent Alexander-Arnold elfejelte, de középre, éppen Marco Asensióhoz, aki előbb átemelte Alisson kapust, majd közelről a hálóba terelte a labdát (2-0).

Az első félidőt kapura lövés nélkül befejező angolok agilisebben kezdték a második játékrészt, és az 51. percben össze is jött a szépítés: Georginio Wijnaldum remek szólója után Diogo Jota lőhetett, de a labda levágódott a védőkről, pont Mohamed Szalah elé, aki a léc segítségével betalált (2-1).

Feléledt a Liverpool, de mire egyenlíthetett volna, Vinícius Júnior újabb gólt szerzett, beállítva a 3-1-es végeredményt.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés

Real Madrid (spanyol) – Liverpool FC (angol) 3-1 (2-0)
Madrid, Alfredo Di Stéfano Stadion, zárt kapuk
v.: Felix Brych (német)
Real Madrid: Courtois – Lucas Vázquez, Éder Militao, Nacho, F. Mendy – Modric, Casemiro, Kroos – Asensio (Valverde, 70.), Benzema, Vinícius Júnior (Rodrygo, 85.)
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, N. Phillips, Kabak (Firmino, 81.), A. Robertson – Wijnaldum, Fabinho, N. Keita (Thiago Alcantara, 42.) – Szalah, Diogo Jota (Shaqiri , 81.), Mané
gól: Vinicius (27., 65.), M. Asensio (36.), illetve Szalah (51.)

Manchester City – Dortmund 2-1

A Premier League-ben listavezető Manchester City Kevin De Bruyne 19. percben szerzett találatával szerzett vezetést a Dortmund ellen (1-0).

Úgy tűnt, ez elég is lesz a győzelemhez, azonban a 84. percben Marco Reus kiegyenlített (1-1).

De nem volt vége a fordulatoknak, a 90. percben Phil Foden is betalált, így az angolok mégis előnnyel várhatják a visszavágót (2-1).

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés

Manchester City (angol) – Borussia Dortmund (német) 2-1 (1-0)
Manchester, Etihad Stadion, zárt kapuk
v.: Ovidiu Hategan (román)
Manchester City: Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Cancelo – Rodri, Gündogan – Mahrez, De Bruyne, Foden – Bernardo Silva (Gabriel Jesus, 59.)
Dortmund: Hitz – Morey (Meunier, 81.), Akanji, Hummels, R. Guerreiro – Bellingham, Emre Can, Dahoud (Delaney, 81.) – Knauff (G. Reyna, 63.), Haaland, M. Reus
gól: De Bruyne (19.), Foden (90.), illetve Reus (85.)

A rohanás már megy

Előbb Szalah iramodott meg, de végül Mendy haza tudott adni, majd a másik oldalon Vinícius kerülhetett volna helyzetbe, de szögletre mentettek a védők.

Les!

Egyelőre csak a lesekben jeleskedik a Real, előbb Casemiro, majd Benzema is túl gyors volt.

Liverpooli változtatások

Klopp számára nagyrészt ugyanaz a keret áll rendelkezésére, amely megverte az Arsenalt szombaton 3-0-ra: a középpályás, Jordan Henderson, valamint a védő Joel Matip, Joe Gomez és Virgil van Dijk egyaránt sérültek.

Az Atalanta elleni, nyolcaddöntős meccshez képest egy változás van a kezdő tizenegyben: Naby Keita kezd Thiago Alcántara helyett. Ha a hétvégi meccset vesszük alapul, akkor még két csere történt: Diogo Jota váltotta Roberto Firminót, míg a középpályán Georgonio Wijnaldum kapta meg a csapatkapitányi karszalagot, és James Milner ült le a kispadra.

Így kezd a Real

Sergio Ramos és Varane hiányzik, Valverde csak a kispadon kapott helyet – a kezdőcsapatba végül Éder Militao, Asensio és Casemiro került be.

Klopp emlékei

A három évvel ezelőtti mérkőzésen Sergio Ramos súlyos sérülést okozott Mohamed Szalah-nak, de megúszta egy sárga lappal.

Kapcsolódó
Klopp: A 2018-as BL-döntő után nem hívtam volna meg Ramost a szülinapi bulimra
A fájdalmas emlékek ellenére nem készülnek bosszúhadjáratra a Real ellen.

„Maximálisan motivált vagyok, hiszen szeretnénk minél tovább jutni a BL-ben, de a mostani párharcnak semmi köze a 2018-as döntőhöz. Persze emlékszem arra a meccsre, és először játszunk azóta a Reallal. Ha akkoriban valaki azt kérdezte volna, hogy meghívom-e Ramost a születésnapi bulimra, akkor az lett volna a válaszom, hogy nem, de ma már felülbírálnám az akkori álláspontom. Ramos nagyszerű focista, de nem tetszett, amit azon a meccsen láttam” – mondta a Liverpool edzője, Jürgen Klopp.

Real-Pool 3-1

2018. május 26-án a kijevi döntőben a madridiak 3-1-re nyertek – köszönhetően Loris Karius két óriási potyájának és Gareth Bale szenzációs ollózásának.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik