Nemzetközi foci bajnokok ligája

Két egyszerű húzás, amivel Tuchel szupercsapatot csinált a Chelsea-ből

Sam Bagnall - AMA/Getty Images
Sam Bagnall - AMA/Getty Images
Thomas Tuchelnek két hónap sem kellett hozzá, hogy egyenesbe hozza a Chelsea-t. A klub történetének legjobban kezdő edzője tökéletes ellentéte Frank Lampardnak, ráadásul kiválóan mérte fel, milyen taktikával lehet eredményesebb a csapata. Így alakította át a krízist diadalmenetté.

Amikor a Bajnokok Ligájában a Chelsea ellenfeléül kisorsolták az Atlético Madridot a nyolcaddöntőben, sokan egyértelműen a spanyol csapat továbbjutására tippeltek volna. Miközben Diego Simeone együttese magabiztosan vezette a La Ligát, Frank Lampard küszködött játékosai motiválásával és az eredménytelenséggel kilencedik helyre csúszott vissza.

Drasztikus megoldásra volt szükség, a Chelsea vezetősége pedig az edzőcsere mellett döntött. A Paris Saint-Germaintől elküldött Thomas Tuchelt szemelték ki, aki aztán másfél hónap alatt a klub történetének legjobban kezdő menedzsere lett:

első 13 mérkőzéséből kilencet megnyert, négyszer pedig döntetlent játszott, pedig meccselt a Tottenhammel, a Liverpoollal, a Manchester Uniteddel és kétszer az Atletivel is.

A madridi 1-0-s sikert követően a londoni visszavágón aratott 2-0-s győzelemmel sikerült bejutnia a Chelsea-nek a legjobb nyolc közé, miközben a bajnokságban is feljebb kapaszkodott, így mindössze másfél hónap alatt a tudását mélyen alulmúló csapatból ismét tényező lett, és ez Tuchel érdeme.

Lampard kinevezésekor még egészen máshogy nézett ki a Chelsea. Az átigazolási szezonból kizárt csapat kénytelen volt saját utánpótlására hagyatkozni és mivel kimagasló munka folyik a klubnál ezen a téren, a tehetség utat tört magának. Ehhez párosult egy pályája elején járó edző, aki nem mellesleg a csapat legendája, ez a kellemes egyveleg pedig egy fiatalos, lendületes brigádot eredményezett.

Kapcsolódó
Erőszakkal szoktatták le a Chelsea-t a káros szenvedélyéről, és milyen jól tették
Egy évig nem igazolhat új focistát a londoni klub, helyette kénytelen a kiváló saját nevelésére támaszkodni. És egyelőre úgy tűnik, hogy ennél jobb nem is történhetett volna a klubbal.

Ezután viszont kinyílt a pénzeszsák és a londoniak 247 milliót költöttek új játékosokra. Ezzel egyben az elvárások is megnőttek, Lampard pedig nem, vagy csak nehezen tudta kezelni az ezzel járó nyomást. Ennél is nagyobb baj volt azonban, hogy a játékosai bizalmát apránként elveszítette.

Tuchel kinevezésekor még nem tudott nagy hatást gyakorolni csapatára, mivel kinevezése után egy nappal már a Wolverhampton elleni bajnokin találta magát. Egyetlen dolgot tehetett, amiben egyébként is erős, pszichológiai lépéseket tett.

Mindig beszél azokkal, akik nem játszanak. Ez nagy különbség a korábbi edzőhöz képest. Jelent valamit. Ha az edző beszélget veled akkor is, ha nem játszol, egy kicsit jobban érzed magad, mert úgy érzed téged is bevonnak, a csapat tagja vagy. Elmondja, min kellene javítanod, min változtass. Az egész keretre odafigyel, nagyon emberközpontú

– idéz a The Athletic a klub egyik alkalmazottját.

Glyn Kirk/PA Images via Getty Images Thomas Tuchel minden játékosára odafigyel a pályán kívül és belül egyaránt.

Persze hiába beszélget az ember, ha nincs mögötte közben megfelelő tartalom. A sok magyarázat kezdetben nagyon sokat segített, mivel a játékosoknak egyenként elmondta az új edző, mit vár tőlük. Tuchel már az első edzésre úgy érkezett, hogy kész terve volt.

A német edzőnek csak egy tréningre volt ideje a meccs előtt, így már a repülőúton összedugta a fejét segítőivel – köztük Lőw Zsolttal –, hogy kitalálják a taktikát. Tuchel arra jutott, hogy bár sok jó támadója van a csapatának, védekezésben nagyon sebezhető. Ennek szellemében Lampard négy hátvédre épülő felállását a három középhátvédből és két szárnyvédőből álló rendszer váltotta. A stabilizálást kulcsfontosságú lépésnek tekintette az új edző, ez lehetett a sikeres ellenakciók, sőt az apránként betanított letámadás alapja is.

Tuchel annyira rendbe rakta a védekezést, hogy 13 meccsén összesen kétszer kapott gólt a Chelsea. A bajnokságban a második legalacsonyabb xG-t engedi ellenfeleinek, vagyis annyira szervezett a védelem, hogy alig enged minőség góllövési kísérletet az ellenfeleknek.

A Chelsea átlagosan 0,74 xG-t engedélyez ellenfeleinek, ennél csak a listavezető Manchester City 0,61-s mutatója jobb. Ennek persze az lett az ára, hogy elöl nem támadhatnak fejvesztve a csatárok, így aztán nem is rúg sok gólt a csapat. Az eredmények viszont jönnek, a siker pedig még jobban összekovácsolta a társaságot. Ugyan Tuchel hangsúlyozta, hogy nem ragaszkodik a jelenlegi rendszerhez és felállásához, egyrészt működik, másrészt pedig megmutatta, milyen könnyen alkalmazkodik.

Mindenféle játékosunk van. Egyesek azt mondták, hogy Lampard távozása után Tuchel majd a külföldieket fogja játszatni. Hát, ez egy nagy lószarnak bizonyult, mindenki esélyt kapott. Hitet és egységet hozott a csapatba, bízunk benne. Azok, akik kevés lehetőséget kaptak korábban kívülállónak érezték magukat. Ma már a csapat szerves részei. Teljesen megváltozott a hangulat

– idéz az Athletic egy másik alkalmazottat.

Tuchel parádés kezdése úgy fest, hogy megmentette a klub idei szezonját. Miközben a Chelsea remekelt, a Tottenham hullámzó teljesítménye és a Liverpool mélyrepülésének hála megváltozott a Premier League tabellája is. Negyedik helyre mászott vissza a Chelsea új edzőjével és komoly esélye van rá, hogy az első négyben is maradjon, ezzel a Bajnokok Ligájában indulhasson jövőre is. A bajnokságban ráadásul igazán nehéz ellenfele a Manchester City lesz, valamint az utolsó előtti fordulóban a szintén BL-helyekre hajtó Leicester City.

Jövőre pedig elkezdheti valóban saját képére formálni az együttest.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik