JAVIER SORIANO / AFP
Nemzetközi foci sport

Már úgy tűnt, Suárez zseniális góljával megtöri az átkot az Atlético, aztán jött Benzema

1-1-es döntetlennel zárult az Atlético Madrid és a Real Madrid rangadója.

Luis Suárez zseniális megmozdulásával került előnybe az Atleti, az uruguayi csatár Llorrente indítása után külsővel tette el a labdát Courtois mellett.

Az első félidő végén Felipe kezezése miatt büntetőt reklamáltak a Real-játékosok, a bíró kiment videózni, majd úgy döntött, nem ítél tizenegyest. A második felvonás elején az Atlético eldönthette volna a meccset, de Courtois Carrasco és Suárez helyzeténél is nagyot védett, Correa pedig ziccerben eltörte a labdát.

Aztán rákapcsolt a Real, előbb Valverde dolgoztatta meg messziről Oblakot, majd a szlovén kapus pár másodpercen belül kétszer is nagyot védett Benzema közeli próbálkozásainál. A 88. percben aztán sikerült egyenlítenie a Realnak, Benzema tolta be a labdát két ember közé, majd Casemiro önzetlenül letette neki, így a francia csatár fejezte be az akciót.

A döntetlen azt jelenti, hogy az Atlético előnye három pont a Barcelona és öt a Real előtt, de mindkét csapatnál egy meccsel kevesebbet játszott. Diego Simeone csapata öt éve képtelen legyőzni városi riválisát a bajnokságban, azóta négy vereség mellett hatodszor játszott vele döntetlent.

La Liga, 26. forduló:

Atlético Madrid – Real Madrid 1-1 (1-0)
gól: L. Suárez (15.), illetve Benzema (88.)

Athletic Bilbao – Granada 2-1 (1-0)
Huesca – Celta Vigo 3-4 (2-2)
Real Sociedad – Levante 1-0 (1-0)

 

hétfőn játsszák:
Real Betis-Alavés 21.00

 

A tabella:
1. Atlético Madrid 25 48-17 59 pont
2. Barcelona 26 57-22 56
3. Real Madrid 26 44-21 54
4. Sevilla 25 35-20 48
5. Real Sociedad 26 43-21 45
6. Betis 25 33-38 39
7. Villarreal 26 34-29 37
8. Athletic Bilbao 25 36-29 33
9. Celta Vigo 26 34-40 33
10. Granada 26 32-44 33
11. Levante 26 35-35 32
12. Valencia 26 32-36 30
13. Osasuna 26 23-35 28
14. Cádiz 26 22-41 28
15. Getafe 26 21-32 27
16. Valladolid 26 25-37 25
17. Elche 25 23-37 24
18. Eibar 26 20-29 22
19. Alavés 25 20-39 22
20. Huesca 26 25-40 20

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.