Nemzetközi foci

A rendőrségen éjszakázott a Barcelona korábbi elnöke

Josep LAGO / AFP
Josep LAGO / AFP

Egybehangzó spanyol lapvélemények szerint Josep María Bartomeu, az FC Barcelona volt elnöke és tanácsadója, Jaume Masferrer az éjszakát a rendőrségen töltötte.

Rajtuk kívül hétfőn a rendőrség előállította Roman Gómez Pontit, a klub jogi osztályának vezetőjét és Óscar Graut, a jelenlegi főigazgatót is.

Kapcsolódó
Közleményt adott ki a Barca a letartóztatások után
Bár hivatalosan mégnem erősítették meg, a korábbi elnököt, Josep Maria Bartomeut vették őrizetbe.

A spanyol sajtó szerint a vizsgálat azt szeretné kideríteni, hogy a klub által megbízott cég folytatott-e ellenkampányt a közösségi médiában az őt kritizáló egykori és jelenlegi játékosokkal szemben.

Bartomeu és Maferrer nem tettek tanúvallomást, így őket benntartották, Grau és Ponti viszont elhagyta a rendőrséget.

„Nem tett vallomást, de a rendőrség szabadon engedte. A bíróságra sem kell mennie, ugyanis nincs vád ellene. Semmi rejtegetnivalója, ezért továbbra is a klub alkalmazásában marad” – mondta Ponti ügyvédje.

Az FC Barcelonánál vasárnap rendezik az elnökválasztást, a három jelölt mindegyike megszólalt az ügyben.

Itt az ideje, hogy véget vessünk a korrupciónak

– mondta Víctor Font.

„Nem szabad addig ítélkeznünk, amíg bűnösségünk nem bizonyított, de a klub hírneve miatt aggódom” – nyilatkozta Joan Laporta.

Toni Freixa szókimondóbb volt:

A bíró rendelkezésére áll minden dokumentum, a következő napokban megtudjuk, mi az oka mindennek. Túl sok ember akar ártani a Barcelonának, de ezt soha nem engedjük meg.

A klub történetében Bartomeu a harmadik olyan elnök, akit letartóztattak.

Josep Lluís Núnezt, aki 1978 és 2000 között volt elnök, azzal vádolták, hogy megvesztegette az adóellenőröket, hogy az általa igazgatott építőipari cég bevételei után ne fizessen adót. A barcelonai bíróság Núnezt és fiát 2011 júliusában hat év börtönre ítélte, később a legfelsőbb bíróság ezt a büntetést két év és két hónap börtönre csökkentette.

Sandro Rosellt, aki 2010 és 2014 között vezette a Barcát, pénzmosással vádolták, ő 643 napot töltött előzetes letartóztatásban, végül társával, Joan Besolíval és további négy emberrel együtt a bíróság felmentette, mivel úgy ítélte meg, hogy a bizonyítékok nem voltak meggyőzőek.

Olvasói sztorik