Nemzetközi foci

Biztos, hogy kell Messi a PSG-nek, ha van egy ennyire zseniális Mbappéja?

David Ramos/Getty Images
David Ramos/Getty Images

Lionel MessiKylian Mbappé 1-3. Akár így is összefoglalhatnánk a Barcelona-PSG BL-nyolcaddöntő első felvonását, amelyen a párizsi csapat a sérült Neymar nélkül is bántóan könnyedén győzte le a Barcát.

Normális esetben írhatnánk, hogy a PSG ezzel hátra is dőlhet, és elkezdhet azon agyalni, ki lehet a megfelelő ellenfél a negyeddöntőben, de a két csapat közös múltja közbeszól: négy évvel ezelőtt még ennél is nagyobb előnyt szerzett a francia csapat, hogy aztán a visszavágón a Barcelona egy 6-1-es győzelemmel, minden idők legnagyobb BL-fordításával történelmet írjon.

A mostani párharcnak a 2017-es események mellett az is pikáns ízt adott, hogy egy ideje visszatérő téma, hogy a Barcelonából már tavaly nyáron is elvágyódó Messi idén tényleg rászánja magát a váltásra, és meg sem áll Párizsig. Amikor a menesztett – és azóta a Chelsea-nél landoló – Thomas Tuchel helyére Mauricio Pochettinót nevezte ki a PSG, a dél-amerikai futball szakértőjének számító újságíró, Tim Vickery azt írta, ezzel lépéssel a párizsi klub gyakorlatilag vörös szőnyeget terített Messi elé.

„A PSG jó választás lenne Messi számára, mert maga mögött hagyná a mérgező barcelonai környezetet, és ismét komoly célokat tűzhetne ki maga elé. A párizsiakkal esélyesnek számítana a BL-ben, és motiváltan, újult erővel készülhetne az argentin válogatottnál rá váró feladatokra, például a 2022-es vébére is” – magyarázta Vickery.

Az elmúlt években minden átigazolási szezonban folyamatos témája volt a spanyol sajtónak, hogy Neymar visszatérhet Barcelonába, hogy ismét Messi oldalán játsszon, és most minden eddiginél nagyobb esély van rá, hogy a két klasszis újra egyesítse az erejét – immár a PSG mezében.

De mi lesz Mbappéval? A világbajnok francia csatárnak 2022 nyarán jár lesz a szerződése a PSG-nél, és a neki régóta udvarló Real Madrid mellett a Liverpool is jelezte már az érdeklődését. Január végén, a Montpellier elleni 4-0-ra megnyert bajnoki után – amelyen két gólt is szerzett – Mbappé azt mondta, amikor a lehetséges szerződéshosszabbításáról kérdezték, hogy egyelőre még gondolkodik, mit tegyen, mert ha aláír, azzal hosszabb távon elkötelezi magát.

Ami kissé úgy hangzott, mintha Mbappé nagy vacillálásban lenne, hogy biztosan kell-e neki ez a PSG-projekt, ami a Ligue 1-ben garantálja ugyan az első helyet, de a BL-ben eddig mindössze egy vesztes döntőt fialt, azt is csak az előző, a koronavírus miatti speciális szezonban, amikor a negyed- és az elődöntő csak egymeccses volt.

Pedig a PSG arra készül, hogy Mbappé jelenlegi, évi 21 millió eurós fizetését alaposan feljavítja, hogy Neymarhoz hasonlóan ő is 37 milliót keressen. Ami tekintélyes összeg, de így is aprópénznek tűnik Messi barcelonai fizetése mellett, hiszen a hatszoros aranylabdás 2017-ben 555 millió eurós szerződést írt alá a katalán klubbal, ez pedig évi 138 milliós tételt jelent.

Kapcsolódó
Az egész világ lehidal a Lionel Messi szerződésében szereplő összegtől
A spanyol lap, az El Mundo azt állítja, száz százalékig biztos benne, hogy az argentin labdarúgó szerződése, amit vasárnap nyilvánosságra hoztak, valódi.

A nagy hármas fizetése már PSG-léptékkel is húzós kiadás, valószínűleg éppen ezért okosodott úgy a francia L’Équipe a napokban, hogy Messi csak akkor jöhet, ha Mbappé távozik a nyáron. Kíváncsiak lettünk volna, hogyan válaszoltak volna a „Messi vagy Mbappé?” kérdésre mondjuk hétfőn a PSG-drukkerek, és hogyan kedd este, amikor Mbappé úgy fickándozott a pályán, mintha nem is a Barcelona lett volna az ellenfél, hanem a francia harmadosztályú Bourg-en-Bresse.

Az első gólnál Mbappé Marco Verratti tökéletes passza után egészen könnyedén fűzte át magát honfitársán, Clement Lenglet-n, miközben a sérüléséből visszatérő Gerard Piqué olyan előzékenyen hagyta Mbappét lövésig jutni, mintha nem az egyik legtöbb trófeával rendelkező védő lenne, hanem egy hobbifocista, aki átadta magát az élménynek, hogy közelről csodálhat egy klasszist;

a másodiknál az volt a kulcs, hogy Jordi Alba nagyon behúzódott Lenglet mellé Moise Keanre figyelni, a hazai balhátvéd mögé belőtt labdára így Alessandro Florenzi komoly előnnyel rajtolhatott, Mbappé pedig megmutathatta, hogy érkezni is tud;

és a két gólja már olyan magabiztosságot adott a PSG csatárának, hogy a negyedik gólt megelőző kontránál olyan helyzetben is egyből lőtt, amikor még egy átvétel is vígan belefért volna. És a döntés helyességét igazolta, hogy az állítgatás nélkül elcsavart labda a meccs legszebb gólját eredményezte.

A negyedik gól kicsiben egy Messi-Mbbapé párbaj is volt, persze ez némileg túlzás, de épp a Barca tízese volt az, akit Julian Draxler szerelt a PSG tizenhatosánál, és amíg Messi csalódottan botorkált, addig a vendégek olyan ellentámadást vezettek, amire Várhidi Péter is csettintett volna a mágnestábla előtt: Draxler magára húzott három védőt, aztán kitolta a labdát balra a surranópályán érkező Mbappénak, ő pedig nem rontott a támadás okozta esztétikai élményen a lövésével.

Messi és Mbappé másodszor találkozott egymással egy sorozat egyenes kieséses szakaszában, és ezekre a meccsekre a francia játékos emlékezhet vissza szívesebben, mert a két találkozón összesen öt gólt szerzett, a másik randevú a 2018-as vébé francia-argentin nyolcaddöntője volt.

Pochettino a meccs után azt nyilatkozta, hogy egy nappal a rangadó előtt Mbappé megkérdezte tőle, hogy játékosként hányszor nyert a Nou Campban, mire az edző azt felelte, hogy egyszer.

„Na, akkor most meglesz a második győzelem is” – fogadkozott Mbappé, aki aztán a pályán tett is érte, hogy ne lehessen számonkérni az elsőre túlzottan magabiztosnak tűnő nyilatkozata miatt.

Infografika: Sofascore.com

Persze a 4-1-es siker után egyből nekiszegezték a kérdést Mbappénak, hogy is van az a szerződéshosszabbításos dilemmája, amire diplomatikusan csak annyit mondott, hogy jól érzi magát Párizsban, a PSG-mez mindig kedves volt a számára, és egy ilyen meccs csak még inkább felerősíti a klubbal kapcsolatos érzéseit.

A kettőjük közötti korkülönbség – Messi 33, Mbappé 22 – miatt nem lenne mérvadó kettőjük karrierjének összehasonlítása, de épp Mbappé kora az, ami miatt abszolút érhető, ha a PSG hosszútávon tervezne vele. Három-négy év múlva Messi és Cristiano Ronaldo valószínűleg elköszön, és a PSG-nél feltehetőleg úgy gondolkodnak, a brandnek igencsak jót tenne, ha a postmessi-korszakot úgy kezdik, hogy a még mindig jócskán 30 év alatti Mbappé náluk játszik.

Kapcsolódó
Két Barca-játékos a pályán anyázta egymást, pedig akkor még 1-1-re álltak a PSG-vel
Gerard Piqué kérte számon csapattársát, aki nem hagyta ezt szó nélkül.

A Transfermarkt statisztikája alapján Mbappé az eddigi 153 PSG-s tétmeccsén átlagosan 1,11 gólban vállalt szerepet, ami döbbenetesen jó adat, de mit mondjunk akkor Messire, aki 760 barcelonai mérkőzésén átlagosan 1,23 gólból vette ki a részét?!

A BL-ben idén Messi négy gólnál (mindegyik 11-es volt!) és 2 gólpassznál jár, míg Mbappé öt gólnál és három asszisztnál, és az öt gólt az utolsó két meccsén szerezte: a Basaksehir ellen, amivel továbblépett a PSG a csoportjából, valamint a Nou Campban.

Mbappé 24 gólnál jár a BL-ben, a 23. születésnapja előtt ennél csak egy ember szerzett többet, Messi, aki 25 gólt ért el, de Mbappénak még decemberig van ideje összehozni azt a két találatot, amivel rekorder lehet.

A korábbi angol válogatott középpályás, a jelenleg tévés szakkommentátorként dolgozó Owen Hargreaves azt mondta, Mbappé olyan volt, mintha a brazil Ronaldót nézte volna, míg egy másik egykori angol klasszis, Gary Lineker egyenesen azt pedzegette, hogy az őrségváltásnak lehettünk szemtanúi.

„Ha csapatot akarsz építeni, Mbappét kell elsőként megszerezned. Ahogy érzi az összjátékot, ahogy melózik a pályán labda nélkül, mind-mind azt mutatják, hogy ő most az alfahím. Ő manapság a legnagyobb hatású játékos, és még csak 22 éves, akár még 15 jó éve is lehet” – dicsérte Mbappét a korábbi 56-szoros angol válogatott szélső, Joe Cole.

Kérdés, mi jár most Mbappé fejében, hol tudja magát elképzelni, ha nem akarja lekötni magát a PSG-nél. És az is érdekes gondolat, hogy lehet-e olyan forgatókönyv, amikor a PSG vezetése betolja az all-in-t, és megpróbálja úgy elhozni Messit, hogy közben Mbappé is marad.

Hogy aztán ez a manőver mennyire lenne kivitelezhető a pénzügyi Fair Play keretein belül, az minimum kérdőjeles, de ha csak abból indulunk ki, hogy a Luis Suárez, Messi, Neymar hármas milyen kellemetlen perceket tudott okozni az ellenfeleknek a Barcánál, akkor el tudjuk képzelni, hogy a PSG-szurkolók sem „Messi vagy Mbappé?” kérdésben, hanem Messi és Mbappé verzióban gondolkodnak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik