Élő Nemzetközi foci

Gulácsiék két gólt ajándékoztak a Liverpoolnak, Mbappé hármat lőtt a Barcának

Marton Monus/dpa (Photo by Marton Monus/picture alliance via Getty Images
Marton Monus/dpa (Photo by Marton Monus/picture alliance via Getty Images

A németországi beutazási korlátozások miatt az RB Leipzig a Puskás Arénában látta vendégül Bajnokok Ligája-ellenfelét, a Liverpoolt. A magyar játékosokat is felvonultató együttesnek nem hozott szerencsét a pálya, 2-0-ra kikapott a BL-nyolcaddöntő első meccsén.

Rögtön bekezdett az RB Leipzig, az első percekben meg tudta lepni a Liverpoolt, sőt Dani Olmo csukafejese a jobb kapufán csattant. Apránként átvette azonban a játék irányítását az angol csapat és Mohamed Szalah kiugratásánál már Gulácsi Péternek kellett nagyot védenie. A félidő derekán is a magyar kapus lett a főszereplő, egy Sadio Manénak címzett indításra mozdult ki jól, majd Andrew Robertson távoli emelésénél is biztosított, még ha nem is kellett labdához érnie.

Térfélcsere után Christopher Nkunku került hatalmas helyzetbe egy perc alatt, ezt Alisson védeni tudta, ezután viszont érthetetlen hibát követett el Marcel Sabitzer, az elcsúszó Klostermann mögött szinte indította Szalahot, aki egy az egyben nem hibázott.

Percekkel később Mukiele nézett el rém csúnyán egy előre ívelt labdát, ezt Mané értékesítette, innentől pedig már kevés erő és kreativitás szorult a licpcsei támadásokba, a Liverpool pedig magabiztosan behúzta 2-0-ra a meccset.

Eközben a Paris Saint-Germain Barcelonába látogatott, ahol hiába talált be Lionel Messi tizenegyesből, Kylian Mbappé perceken belül egyenlíteni tudott. A második félidőben ráadásul ellentámadásból is betalált Mbappé, majd Moise Kean fejelhetett teljesen tisztán, mielőtt a hajrában Mbappé befejezte volna mesterművét egy mesterhármassal.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

RB Leipzig-Liverpool 0-2 (0-0)
Budapest, Puskás Aréna
v.: Slavko Vincic (szlovén)
RB Leipzig: Gulácsi – Mukiele (Orbán – 65.), Klostermann, Upamecano, Angelino – Sabitzer, Kampl (Hvang – 73.), Haidara (Poulsen – 65.) – Adams, Olmo, Nkunku
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Kabak, Henderson, Robertson – Wijnaldum, Jones, Thiago (Oxlade-Chamberlain – 72.) – Mane, Salah (N. Williams – 90.), Firmino (Shaqiri – 72.)
Gól: Szalah (53.), Mané (58.)

Barcelona-PSG 1-4 (1-1)
Gól: Messi (27) ill. Mbappé (32., 65., 85.), Kean (70.)

Ebben most sokkal több volt

Alexander-Arnold húzott egy váratlant és középen Firmino elé pörgetett külsővel. A brazil szépen át is vette a labdát, de a lövése pocsék lett. Előtte állt ugyan egy védő, de ebből azért többet is ki lehetett volna hozni.

Mané fejese szállt fölé

Szalah csent el egy labdát, majd Firminóhoz játszott, akinek beadását Mané fejelte kapu fölé az ötös vonaláról egy védővel a nyakán.

Jó az iram, kevés a helyzet

A kezdeti lipcsei kezdeményezés után az utóbbi percek inkább a Liverpoolról szóltak. Jones remek labdája után Robertson beadása azonban pontatlan volt, majd Szalah sem tudott mit kezdeni Upamecanóval, túloldalon pedig Nkunkut rendre szerelték az angol védők. Maradt a 0-0.

Sabitzer is próbálkozik

Jobb szélről hullott át a labda Sabitzerhez a tizenhatos túloldalán, a lipcsei csapat támadója levette a labdát, majd a rövid alsó sarkot vette célba, de Alisson magabiztosan fogta a lövést.

Megvan az első Gulácsi-védés

Szalah kapott jó kiugratást és megpróbált a labda alá bökni, hogy csak átpörögjön a kapus fölött, de Gulácsi csak letérdelt, nem vetődött ki, így a vállában elakadt a kísérlet. Nem sokkal később Firmino is próbálkozott, de kiszorított helyzetből az oldalhálóba bombázott.

Angelino nagy ajándékot adott

De nem éltek vele az angolok. A lipcsei csapat hátvédje pocsékul dobta be a labdát, a meghökkent csapattársai között Mané pöckölte Szalah elé a labdát, amit aztán üggyel-bajjal szögletre mentett Upamecano.

Centiken múlt a lipcsei vezető gól!

Olmo passzából Sabitzer indult meg lendületesen, majd a bal szélen felfutó Angelinót hozta játékba. A beadása Jones mellett szállt be és Dani Olmo csukafejessel veszélyeztette a Liverpool kapuját, de a kapufa megmentette az angolokat a korai góltól.

Elindult a meccs

Fehér mezben, piros nadrágban a lipcsei együttes, tiszta feketében az angolok. Előbbi kezdett.

Ozan Kabak nem jó ómen?

A télen igazolt középhátvéd kezdőként kap lehetőséget a Liverpoolban, de még a Schalke játékosaként találkozott a lipcsei csapattal. Az októberi meccsről eltiltották, de csaknem napra pontosan egy éve, február 22-én végigjátszotta az RB Leipzig elleni 5-0-s vereséggel véget érő meccsen. Még a Stuttgart játékosaként is végigjátszott egy meccset Gulácsiék ellen, de 2019 február 16-án, vagyis pontosan két éve 3-1-re kikapott.

Piqué rögtön a kezdőben!

Ugyan élőzésünk alatt főleg a budapesti eseményekre koncentrálunk majd, a Barca-PSG párosításról sem feledkezünk meg. Rögtön itt egy érdekesség, a sérülésből felépülő Gerard Piqué egyből a kezdőben kapott helyet.

Nagelsmann szerint ez a Liverpool nem az a Liverpool

A bajnokságban kaptak ki háromszor, nem pedig a BL-ben. Most már inkább erre a sorozatra koncentrálnak, és biztosan megpróbálják maguk mögött hagyni a negatívumokat

– mondta Nagelsmann a meccs kapcsán.

A Liverpool valóban rossz passzban van, legutóbbi öt meccséből hármat elbukott, a bajnokságban is csak a hatodik helyen áll már.

Kapcsolódó
„A Liverpool a bajnokságban kapott ki háromszor, nem a BL-ben"
Az RB Leipzig óvatos a budapesti BL-meccs előtt.
Olvasói sztorik