Nemzetközi foci

Hihetetlen, amit Guardiola játékosa művel idén

Rui Vieira / POOL / AFP
Rui Vieira / POOL / AFP

A listavezető Manchester City házigazdaként 3-0-ra legyőzte a Tottenhamet az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának rangadóján.

A 21. percben Pierre-Emile Höjbjerg buktatta a tizenhatoson belül Ilkay Gündogant, a büntetőt pedig Rodri váltotta gólra. A büntetőre egyébként a City kapusa, Éderson is bejelentkezett, mivel a Liverpool elleni kihagyott tizenegyes után Pep Guardiola azt mondta, hogy a kapusa fogja lőni a következőt.

Éderson el is indult a kapujából, aztán Bernardo Silva jelezte neki, hogy Rodri megoldja.

A második félidő elején Gündogan is betalált,

majd a 66. percben ismét a német válogatott játékos volt eredményes: Éderson indítását Davinson Sánchezt finoman leütközve vette le, majd egy csellel leültette a Spurs védőjét, és ballal belőtte a labdát.

Gündogan kilenc idei bajnokiján kilenc gólt szerzett, csak összehasonlításképpen: a címvédő Liverpool 2021-ben csak nyolc gólt szerzett a bajnokságban.

A Manchester Citynek ez volt sorozatban a 16. győztes tétmérkőzése, veretlenségi sorozata pedig immár 22 találkozót számlál. Ezzel szemben a Tottenham a legutóbbi hat meccséből csupán egyszer nyert öt vereség mellett.

Premier League, 24. forduló:

Manchester City – Tottenham Hotspur 3-0 (1-0)
gól: Rodri (23., 11-esből), Gündogan (50., 66.)

 

Leicester City – Liverpool 3-1 (0-0)
gól: Maddison (78.), Vardy (81.), Barnes (85.), illetve Szalah (67.)

 

Crystal Palace – Burnley 0-3 (0-2)
gól: Gudmundsson (5.), J. Rodriguez (10.), Lowton (47.)

 

Brighton – Aston Villa 0-0

 

vasárnap játsszák:
Southampton – Wolverhampton Wanderers 13.00
West Bromwich Albion – Manchester United 15.00
Arsenal – Leeds United 17.30
Everton – Fulham 20.00

 

hétfőn játsszák:
West Ham United – Sheffield United 19.00
Chelsea – Newcastle United 21.00

 

A tabella:
1. Manchester City 23 46-14 53 pont
2. Leicester City 24 42-26 46
3. Manchester United 23 49-30 45
4. Liverpool FC 24 45-32 40
5. Chelsea 23 38-24 39
6. West Ham United 23 34-28 39
7. Everton 21 34-28 37
8. Aston Villa 22 36-24 36
9. Tottenham Hotspur 23 36-25 36
10. Leeds United 22 38-38 32
11. Arsenal 23 27-23 31
12. Southampton 22 29-37 29
13. Crystal Palace 24 27-42 29
14. Wolverhampton 23 23-31 27
15. Brighton 24 25-30 26
16. Burnley 23 17-29 26
17. Newcastle United 23 25-38 25
18. Fulham 22 17-31 15
19. West Bromwich Albion 23 18-54 12
20. Sheffield United 23 15-37 11

Olvasói sztorik