Tim Keeton / POOL / AFP
Nemzetközi foci sport

Hét hónap alatt másodszor oktatta a Liverpoolt a Manchester City

Tavaly júliusban hazai pályán négy, ezúttal idegenben három góllal győzött a Liverpool ellen a Manchester City az angol Premier League-ben, a vasárnapi 4-1-es sikerrel 10 pontra növelte előnyét a címvédővel szemben.

Kapcsolódó
Jürgen Klopp ismét összeveszett a Sky Sports riporterével
Tavaly már volt egy csörtéjük, most folytatódott a vita.

Már az első félidőben vezetést szerezhetett volna a City, de a 37. percben Ilkay Gündogan csúnyán a léc fölé lőtt egy tizenegyest.

A 49. percben javított a német válogatott középpályás, aki egy kipattanót lőtt a hazaiak kapujába (0-1).

A 63. percben Mohamed Szalah büntetőből egyenlített (1-1).

De nem sokáig örülhettek a hazaiak, tíz perc múlva ismét Gündogan érkezett jól (1-2).

Három perccel később óriási védelmi hibát követően ismét a vendségek voltak eredményesek, a védelem addig labdázhatott, amíg elveszítette a labdát, Bernardo Silva pedig a szinte gólvonalon álló Raheem Sterling fejére varázsolta a labdát (1-3).

A végeredményt a 84. percben Phil Foden egy hatalmas ballábas lövéssel állította be (1-4).

A Manchester City 2003 májusa óta először nyert az Anfield Roadon, azóta 13 vereség mellett mindössze hat döntetlenre futotta az erejéből.

A Liverpool sorozatban ötödször maradt nyeretlen az Anfielden, és egymás után a harmadik vereségét szenvedte el, amire 1963 szeptembere óta nem volt példa.

Arra pedig, hogy az aktuális címvédő sorozatban háromszor kikapjon hazai pályán, 1956 márciusában volt példa legutóbb, akkor a Chelsea produkált ilyen gyenge szériát.

Premier League, 23. forduló

Liverpool – Manchester City 1-4 (0-0)
gól: Szalah (63., 11-esből), illetve Gündogan (49., 73.), Sterling (76.), Foden (83.)

 

Wolverhampton – Leicester City 0-0

 

Tottenham – West Bromwich Albion 2-0 (0-0)
gól: Kane (54.), Szon Hung Min (58.)

 

Sheffield United – Chelsea 1-2 (0-1)
gól: Rüdiger (54., öngól), illetve Mount (43.), Jorginho (58., 11-esből)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.