Alex Nicodim / Anadolu Agency via AFP
Nemzetközi foci bajnokok ligája

Nem rasszizmus, ha a játékvezető feketének nevez egy játékost

December 8-án botrányos körülmények között félbeszakadt a Paris Saint-Germain és a Istanbul Basaksehir összecsapása a Bajnokok Ligája H csoportjának hatodik fordulójában.

Kapcsolódó
Levonult a pályáról a Paris Saint-Germain és ellenfele a Bajnokok Ligájában
Negyedóráig sem tartott a meccs egy rasszista bíró miatt.

A török csapat a 14. percben azért döntött úgy, hogy levonul a pályáról, mert a negyedik számú játékvezető, Sebastian Coltescu rasszista megjegyzést tett Pierre Webóra, a Basaksehir másodedzőjére, akit „feketének” nevezett.

Az UEFA szigorú vizsgálatot ígért, első lépésként a teljes bírói négyes lecserélte, és a holland Danny Makkelie-re bízta a másnap megismételt mérkőzés vezetését: a vége sima 5-1-es francia győzelem lett.

Kapcsolódó
Neymar és Mbappé vezetésével átrohant a törökökön a PSG
A párizsiak a megismételt BL-mérkőzésen kiütötték az Istanbul Basaksehirt.

A román lapok szerint az európai szövetség felmentette a román játékvezetőt a rasszizmus vádja alól.

Az UEFA a jelentésében egyértelműen arra a következtetésre jutott, hogy az „ala negru” (magyarul „az a fekete”) kifejezésnek nincs pejoratív konnotációja, azaz negatív másodlagos jelentése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.