Nemzetközi foci

Lőw Zsolt: Talán a ház tetejét kezdték el először építeni a PSG-nél

Jean Catuffe/Getty Images
Jean Catuffe/Getty Images

Lőw Zsoltnak és Thomas Tuchelnek december 24-én mondta a Paris Saint-Germain, hogy a jövőben nem tartanak igényt a munkájukra, ezután nyárig pihenőt tervezett a páros. Amikor azonban befutott a Chelsea ajánlata, csak néhány napjuk volt válaszolni.

Ha nem a Chelsea hív minket, akkor elképzelhető, hogy a pihenés és a nyári munkába állás mellett döntöttünk volna. A Chelsea viszont egy olyan szakmai kihívás, szenzációs klub fantasztikus játékoskerettel a világ legjobb bajnokságában, hogy nem szabad egy ilyen lehetőséget elszalasztani

– mondta Lőw.

Mint kiderült, Tuchel szeretett volna belevágni a kalandba, ő kérte meg Lőwöt, hogy támogassa a munkában. A páros igent mondott, egy edzés után már bajnokin találta magát a Chelsea színeiben. Az első napokban olykor 12 órát dolgozva nagyjából feltérképezték az edzőközpontot és az ott dolgozó mintegy 50-70 embert, valamint a játékosállományt is.

Kapcsolódó
Egy nappal a kinevezése után már bajnokin irányította Tuchel a Chelsea-t
Az álomszerű rajt elmaradt, de új időszak kezdődött a londoni csapatnál.

„A PSG egy hirtelen növekvő klub, amely gyorsan akar nagy sikereket elérni, és hatalmas összegekért vásárolt játékosokat. Talán a ház tetejét kezdték el először építeni, amely alatt rengeteg dolog hiányzott. Itt a Chelsea-nél az a tapasztalat, hogy az alapoktól kezdtek tudatosan építkezni, mindenkinek megvan a szerepe, egy jól felépített klub minden téren. Minden precízen meg van szerkesztve, mint egy svájci óramű” – foglalta össze Lőw.

A Chelsea 23 mérkőzés után jelenleg az ötödik, hátránya 11 pont az éllovas Manchester City mögött, a negyedik pozíciót elfoglaló, címvédő Liverpool ugyanakkor csak eggyel előzi meg Lőwéket. Emellett a Bajnokok Ligájában is áll még a Chelsea, a spanyol bajnokságot vezető Atlético Madriddal találkoznak majd a nyolcaddöntőben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik