Hulton Archive/Getty Images
Nemzetközi foci sport

Benito Mussolini dédunokája a Lazióban focizik

A római székhelyű Il Messaggero napilap írta meg elsőként, hogy a Lazio labdarúgócsapatában futballozik Romano Mussolini.

A név nem a véletlen műve, a 18 éves jobbhátvéd az 1922 és 1943 között miniszterelnöki székben ülő fasiszta politikus, Benito Mussolini dédunokája. Az Il Messaggero szerint ez befolyáolhatja majd a focista jövőjét, különösen a Laziónál, amelynek szurkolói arról híresek, hogy szélső jobbos nézeteket vallanak. Korábban Paolo Di Canio is olajat öntött a tűzre, amikor karlendítéssel köszöntötte a drukkereket, ám azzal védekezett, hogy ez egy régi római üdvözlés volt politikai üzenet nélkül.

Mindezek ellenére Romano édesanyja az Il Messaggerónak elmondta, bízik abban, hogy a fia sikeres lehet, már csak azért is, mert nemhogy a politika, semmi más sem érdekli a gyermekét a labdarúgáson kívül.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.