Nemzetközi foci

Kész roncsderbi lett a Serie A csúcsrangadójából

Marco BERTORELLO / AFP
Marco BERTORELLO / AFP

Nemcsak a Juventusnak, hanem az AC Milannak is lesznek hiányzói a koronavírus-járvány miatt a két csapat szerdai rangadóján.

A legutóbbi tesztelés során két játékosnál, a támadó Ante Rebicnél és a középpályás Rade Krunicnál kimutatták a fertőzöttséget. Rebic legutóbb, a Benevento elleni 2-0-s győzelem alkalmával adott egy gólpasszt, valamint kiharcolt egy büntetőt,

azt megelőzően pedig, a Lazio felett aratott 3-2-es siker alkalmával szintén főszereplő volt egy újabb kiharcolt 11-essel, valamint egy fejesgóllal.

Krunic is rendszeresen szerephez jut a csapatban, a mostani idény során 12 mérkőzésen lépett pályára. Tünetei egyik játékosnak sincsenek, de otthoni karanténban maradtak, ahol szerdán újabb tesztelésen estek át. A többi labdarúgó vizsgálata negatív eredményt hozott.

A címvédő torinóiaknál Alex Sandro és Juan Cuadrado produkált pozitív tesztet.

Kapcsolódó
A Milan elleni rangadó előtt lett koronavírusos a Juve védője
Kőkemény feladat lesz a listavezetővel játszani.

A veretlenül éllovas, ám a sérült Zlatan Ibrahimovicot, Ismael Bennacert és Alexis Saelemaekerst, valamint az eltiltott Sandro Tonalit nélkülöző Milan 20.45-től mérkőzik meg otthon a tízpontos hátránnyal ötödik Juventusszal, melyben a koronavírusosok mellett az ugyancsak sérült Álvaro Morata sem léphet pályára.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik