Nemzetközi foci sport

A Milan elleni rangadó előtt lett koronavírusos a Juve védője

Bejelentette a Juventus labdarúgócsapata, hogy Alex Sandro koronavírusos lett.

Az olasz bajnokság címvédőjének rövid bejegyzése szerint a 29 éves balhátvéd nem érezte jól magát, ezért karanténba vonult és elvégezték rajta a tesztet. Miután pozitív eredményt produkált Sandro, a Juventus értesítette az egészségügyi hatóságokat és a ligát, hogy minél előbb biztosítsák a csapat edzését, valamint a szerdai AC Milan elleni rangadót.

A Juventus 14 lejátszott bajnokit követően csak az ötödik helyen áll a Serie A-ban, hátránya tíz pont a veretlenül első helyen álló AC Milan ellen. A feladat önmagában is nehéz lenne, így viszont kidőlt Alex Sandro is a sorból, aki idén hétbajnokin és három BL-meccsen segítette a csapatot.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.