Nemzetközi foci

„Egy marslakó is elég hamar belátná, a videobíró a Real Madridnak kedvez”

LLUIS GENE / AFP
LLUIS GENE / AFP

Január végén elnökválasztás lesz a Barcelonánál, az egyik legnagyobb esélyes pedig az a Joan Laporta, aki 2003 és 2010 között már volt egyszer a klub első embere, és amely a legsikeresebb időszak volt a Barca történelme során.

Egy madridi sportlapnak, a Marcának nyilatkozott és arra a kérdésre, hogy miért indul a posztért, azt felelte: mert szereti Barcelonát és a kihívásokat. Korábbról csak a szépre emlékszik, a rosszakból pedig tanult, így bár követett el hibákat azokban az években, ugyanazokat nem fogja, ígérte.

Amikor Lionel Messire terelődött a szó, aki a nyáron majdnem elhagyta a csapatot és azóta sem tűnik túl boldognak, akkor Laporta arról beszélt, hogy az ősszel lemondott Josep Maria Bartomeu és a klubvezetés nem tudott élni azzal, hogy a legjobb játékos a csapatban van, így az egy Bajnokok Ligja-győzelem kevésnek mondható – főleg, hogy közben a Real Madrid szárnyalt a BL-ben, ennek kapcsán meg is jegyezte, az ő idejében nem fordult elő, hogy a Real nyert volna a sorozatban. Messiről még elmondta, hogy hiteles a szava az argentin játékosnál, a helyzetet pedig pozitívnak látja, miután a csapatkapitány csak a szezon végén dönt a jövőjéről, így addig van ideje meggyőzni őt.

Ha egy marslakó idejönne a Földre, elég hamar belátná, hogy a videobíró a Madridnak kedvez

– bökött oda egyet a Realnak, majd ezt követően azt fejtegette, hogy a Barcelona elveszítette a tekintélyét a labdarúgást vezető szerveknél, így az egyik legfontosabb dolognak tartja, hogy a megválasztása esetén ezen javítson.

Megvan a terve arra vonatkozóan, ki irányítsa majd a szakmai munkát a klubnál, de nem akart neveket mondani, mint ahogyan arról sem akart beszélni, kit akarna leigazolni a Barcelona, ha megválasztják elnöknek.

Kapcsolódó
Magyarázkodik a Barca első embere amiatt, amit Messiről mondott
Ahogy várható volt, a szavait felkapta a sajtó, miközben a klubnak nem pont erre lett volna szüksége.

Bárki is lesz a Barcelona következő elnöke, nem lesz egyszerű dolga a szezon megmentése és Lionel Messi meggyőzése kapcsán. Az elnökválasztást január 24-én tartják, azaz napokkal a téli átigazolási szezon zárása előtt, ráadásul a klub elég nehéz anyagi helyzetben van, az átmenetileg irányító bizottság elnöke, Carles Tusquets például azt mondta, gazdasági oldalról megközelítve el kellett volna adniuk Messit, már csak a világrekord fizetése miatt.

Olvasói sztorik