Nemzetközi foci

Két tizenegyesgyanús esetnél is rosszul döntött az angol bíró?

Oli Scarff - Pool/Getty Images
Oli Scarff - Pool/Getty Images

Az angol élvonalbeli bajnokságban több mérkőzés után is a bíró fejét követelték és vasárnap délutáni Leeds-Burnley találkozón is ez történt Robert Jonesszal.

Kapcsolódó
„Tönkreteszik a játékot” – a videobíró megint kiakasztotta Angliát
Egy hosszabbításban meg nem adott gólt követően rendült meg ismét a hit a VAR-ban.

A mindössze harmadik Premier League-meccsén dirigáló játékvezetőnek már az első percekben döntenie kellett, amikor Nick Pope és Patrick Bamford ütközött. A Burnley kapusa labdát ért elsőként, majd tarolta az emberét, de már ezen is vitáztak a drukkerek.

Az igazán nagy dühöt nem is ez váltotta ki, amikor a 19. percben Ashley Barnes gólját nem adta meg Jones. Egy felívelés során ugyanis a Leeds kapusa letarolta Ben Mee-t, az így kipattanó labdát rúgta a hálóba Barnes. A játékvezető azonban úgy ítélte meg, a kapust akadályozták, ezért a Leeds jött szabadrúgással.

A Burnley szurkolói ezért úgy érzik, Jones bíró eltolta a meccset a csapatnak.

Végeredmény – Premier League, 15. forduló

Leeds United-Burnley 1-0 (1-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik