MTI/Czeglédi Zsolt
Nemzetközi foci sport

Bukaresti csapat hívná stadionavatóra a Ferencvárost

A Ferencvárossal szeretne barátságos mérkőzést játszani a jövő év augusztusára tervezett stadionavatóján a bukaresti Rapid labdarúgócsapata. A tervről Lucian Ionescu, a román másodosztályban játszó bukaresti klub marketingigazgatója beszélt a Metropola televízióban, és nyilatkozatát több romániai sportportál is idézte az MTI cikke szerint.

Ionescu elmondta, sporttörténeti okokból hívná a Ferencvárost Bukarestbe.

1940-ben ennek a két csapatnak kellett volna játszania a Közép-Európa-kupa döntőjét, de a második világháború miatt a meccsre nem került sor. A marketingigazgató azt is megjegyezte, ez egyelőre az ő kezdeményezése, a klub még nem hozott döntést az FTC meghívásáról.

Az 1923-ban alapított, és az egyik legnagyobb rajongótáborral rendelkező bukaresti klub a 2014/15-ös idény végén kiesett a Liga 1-ből, és csődbe jutott. Az ötödosztályból indulva kapaszkodott fel a másodvonalba, ahol jelenleg a harmadik a tabellán, és az élvonalba jutásért küzd.

A klub újjáépülő stadionját az idén nyárra tervezett Európa-bajnokságra kellett volna felépíteni, hogy edzőpályául szolgáljon a Bukarestben játszó csapatoknak. Az Eb-t a koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztották. Az építkezés jelenlegi állása szerint a 14 ezer néző befogadására alkalmas új Rapid-stadion 2021 nyarára készülhet el.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.