Nemzetközi foci

Griezmann kihagyta a kihagyhatatlant, de így is rangadót nyert a Barca

LLUIS GENE / AFP
LLUIS GENE / AFP

Az FC Barcelona 2-1-re legyőzte hazai pályán a spanyol bajnokság élmezőnyéhez tartozó Real Sociedadot a La Liga 14. fordulójában.

Pedig a vendégek szereztek vezetést, miután Portu kapott kiváló kiugratást, amit a hosszún érkező Willian Josénak adott tökéletesen.

Nem ijedt meg a Barca és úgy letámadta ellenfelét, hogy négy percen belül meg is lőtte az egyenlítő gólt. Jordi Alba tekert szenzációs mozdulattal a bal felső sarokba.

Még a félidő vége előtt a vezetést is megszerezték a katalánok, Lionel Messi hajszálpontosan középre tett labdáját Frenki de Jong lőtte a Real Socieadad kapujába.

Térfélcsere után mindkét csapat kitett magáért, a kapusoknak több nagy bravúrt is be kellett mutatniuk, igazán jó meccs alakult ki. Antoine Griezmann számára viszont keserű emlék marad a találkozó, egymaga szerezhetett volna vagy 2-3 gólt, de ez még akkor sem sikerült, amikor pár méterről az üres kapuba kellett volna csak továbbítani a labdát.

A Barcelona azonban így is nyert 2-1-re és feljött a tabella ötödik helyére, hatpontnyi távolságra az élmezőnytől.

Olvasói sztorik