Stuart Franklin / Bongarts / Getty Images
Nemzetközi foci bajnokok ligája

A szenvedélyük rabjai: szünetben megtudta, hogy meghalt az anyukája, de levezette a német-hollandot

Hogyan használják a videóbírót, miként lettek döntésfüggők, kik ezek a mentális szörnyegetek – az UEFA TV-n közzétett minisorozat a játékvezetés számos nagy kérdésére választ ad, miközben bemutatja azokat az embereket, akik a Bajnokok Ligája csúcsmeccseit dirigálják. A négyrészes filmben látunk bírót sörrel koccintani az öltözőben, sírni a pályán, edzeni, taktikát elemezni, és megértjük, milyen felfoghatatlan nyomást képesek kezelni a legjobbak.

Nem tudom, hogyan tudtam folytatni, miután megkaptam a hírt, hogy meghalt az édesanyám

– mondta Ovidiu Hategan, aki a Hollandia–Németország Nemzetek Ligája-találkozó szünetében tudta meg a rettenetes hírt. A román topbíró az UEFA TV-n közzétett, az elit játékvezetőkről szóló, Man in The Middle című minisorozatban beszélt élete legnehezebb pillanatairól. Amikor a napokban a botrányos PSG-Basaksehir meccs bírójaként fókuszba került román kolléga elindult otthonából, Aradról, az orvosok azzal nyugtatták, elmehet, az édesanyja állapota stabil, nem történik tragédia abban a két napban, amíg távol lesz. Ám a válogatott meccs szünetében hívást kapott: vége.

„Most azt mondom, nem tudnám újra megcsinálni. Akkor rágondoltam, ő adott erőt ahhoz, hogy folytassam” – mesélte. A könnyező Hategan a félidőben beszélt Roberto Rosettivel, a bírók olasz főnökével, aki azt tanácsolta neki, csinálja meg az édesanyjáért, a szeretetéért, ugyanakkor azt is világossá tette, nincs rajta semmilyen kényszer, ha úgy érzi, nem megy, hagyja abba. Hategan érzelmi hullámvasútként emlékezett vissza a történtekre. Azért ment ki a játéktérre, mert arra gondolt, az édesanyja milyen büszke volt a sikereire.

Amikor pedig lefújta a találkozót, még ott, a pályán elsírta magát. A játékosok többsége nem vette észre a bíró szeméből folyó könnyeket, nem úgy Virgil van Dijk. A hollandok csapatkapitánya miután megtudta, miért a szokatlan érzelmi megnyilvánulás, megölelte a bírót, aki aztán a szokottnál gyorsabban sietett az öltözőbe.

A történet, miközben némiképp felfoghatatlan, élesen mutat rá arra, hogy a világfutball csúcsmeccsein dolgozó játékvezetők – Jürgen Klopp saját játékosaira alkalmazott kifejezésével – miféle mentális szörnyetegek.

Erről sokat tudunk meg, ha végignézzük a négyrészes filmet, amely soha nem látott közelségből mutatja meg az elit bírókat. Kiderül, hogyan és miért kezdték el a játékvezetést, miként készülnek a mérkőzésekre, micsoda nyomás nehezedik rájuk, és hogyan viselik el a brutális pressziót.

A látottak alapján leginkább úgy, hogy kikapcsolják. Ez a tökéletes fókuszálási tudás az, ami képessé teszi ezeket az embereket arra, hogy menedzseljék a meccseket. Olyan eseményeket, amelyeken a globális szórakoztatóipar ikonikus alakjait, milliárdosokat kell fegyelmezniük Messitől Neymaron át Cristiano Ronaldóig, amelyeken olyan elgondolhatatlan érzelmi feszültség tombol, amit ezekből a felvételekből meg lehet talán érteni, amelyeken több száz millió euró is lehet a tét, amelyeken alkalmanként 60-70-80 ezren teremtenek pokoli atmoszférát a stadionokban, amelyeket százmilliók követnek a tévében, amelyeken történetek, identitások, hitek, történelmi ellentétek és igazságok állnak egymással szemben (lásd Bilbao–Real Madrid, Celtic–Rangers, Ajax–Feyenoord, stb.). És képzeljük el, hogy egy ilyen meccsen, a kilencvenedik percben, a játékvezető szempontjából takarásban, meglehet, kezet ér a labda. Ha egy embernek a fején átfut, mi múlik azon, szabálytalannak látja-e az adott pillanatban valójában detektálhatatlan esetet, akkor a gondolatok biztosan szétmarják az ítélőképességét. Ezért nem lehet másként csinálni, csak tökéletes koncentrációval, minden körülmény, változó, érzelem kizárásával. És még ezzel a perfekcionizmussal sem lehetséges mindig jól dönteni.

Joan Valls / NurPhoto / AFP

Ennek a lehetetlenségnek a felismerése az egyik oka annak, hogy a videóbírót immár mind szélesebb körben alkalmazzák a futballpályákon. A filmsorozat éppen arra fókuszál, hogy a játékvezetés történetének legnagyobb újítását hogyan élik meg a topbírók, miként használják a technológiai segítséget, miként alakítja át működésüket, munkájukat. A bírók az adott pillanatban, az adott szemszögből, irtózatos sebesség mellett döntenek, hogy a monitorok előtt ülő kollégáik azonnal ellenőrizzék is ítéleteik helyességét.

Szakmai és lélektani szempontból sem mindegy, azonnal a jó döntés születik-e. Jó példa erre Damir Skomina esete: a szlovén bíró vezette a Liverpool–Tottenham Bajnokok Ligája-döntőt, és élete meccsén huszonpár másodperc után tizenegyest ítélt a vörösöknek. Kétely nélkül fújta be, a reklamáló Eriksennek is inkább nyugtatásul mondta, hogy ellenőrzik az esetet, közben már mondták is a fülére: százszázalékosan helyes ítélet. Ő pedig azzal a magabiztossággal dirigálhatott tovább: élből és hezitálás nélkül jó döntést hozott. Éppen erről az esetről beszélt Skomina, amikor megjegyezte:

A lényeg nem változott a videóbíró bevezetésével. Ugyanúgy döntéseket kell hoznunk.

Noha a lényeg ugyanaz, a filmből kiderül, a videóbíró azért számos változást hozott a bírók munkájában. Clément Turpin beszélt például arról, milyen fontos a testbeszéd, amikor a videóbírótól érkező információt várják a pályán. Azokban a pillanatatokban az összes kamera, minden szem rajtuk van, így különösen fontos, hogy magabiztosságot, kiegyensúlyozottságot mutassanak, azt sugározzák, hogy a kezükben tartják az irányítást. Azok sem könnyű helyzetek, amikor a játékvezetők mennek a pálya szélére ellenőrizni a felvételeket. Skominát mutatják egy Manchester United-meccsen, amikor a komplett kispad reklamál, próbál a nyakán lenni, miközben a visszajátszásra koncentrálna. A szlovén bíró végül Ole Gunnar Solskjær szakvezetőhöz megy oda szólni, hogy ez nyomás, szóval üljön le szépen mindenki a helyére, mert neki egyedül kell lennie a monitor előtt. Ez egyébként látványos magyarázat arra, miért látjuk majd mind többet a pálya semleges területein a kontrollmonitort.

Egyúttal szép illusztrációja annak, hogy miféle furcsa szakma is a játékvezetés: százmilliók a tévé előtt, tízezrek a stadionban, huszonketten a pályán, ám e tömegben, ahol mindenki valamelyik közösség színeiért bolondul, harcol, a bíró tökéletes kívülálló, a legfontosabb pillanatban is magányra van szüksége, egyedül kell lennie, amikor dönt.

Alex Caparros / UEFA / Getty Images

És mindig dönt.

Ahogyan e sorozat is bemutatja, a topbírók éppen olyan döntésfüggők, ahogyan a hatalmat birtokló politikusok vagy a brókerek. Még ha nekik máshonnan is érkezik az adrenalinjuk és más a győzelmük.

A futballban paradox módon a bírók öröme az, ha nem beszélnek róluk. Skomina úgy fogalmazott:

Nem azért vagyunk ott, hogy népszerűek legyünk, hanem azért, hogy döntéseket hozzunk.

Rosetti bírófőnök szerint amikor 16 évesen kimegy valaki a pályára, a játékosok közé, a nézők elé, és döntéseket hoz, az jó iskola az élethez. Nyilván mert egyszerűen nincs más választás, minden pillantban el kell dönteni valamit olyan apróságoktól kezdve, hogy ki végzi el a bedobást, odáig, hogy kiállítást ért-e egy belépő. Alighanem mindebből következik, hogy a sorozat két kulcsszava a döntés és a mentális. A szereplők úgy nőttek fel:

tévedni lehet, de nem dönteni sohasem. 

Ahhoz pedig hogy e döntések többsége jó legyen, egészen sokrétű munkát végeznek. A sorozatban látjuk, ahogyan Messinek odaszólnak, hogy mutasson tiszteletet, ahogyan sérüléssel vezetnek le Barcelona–Liverpool BL-elődöntőt, ahogyan egyedül és együtt edzenek, taktikát elemeznek. És persze megfigyelhetünk szakmai kunsztokat is. Hategan mondta el például, hogy a Dortmund meccsein változtat a helyezkedésén, ha Jadon Sanchóhoz kerül a labda. A jobbszélső alapvetően az asszisztensek oldalán játszik, ilyenkor a játékvezető fő szabály szerint a túloldalon helyezkedik, mivel egy átlót fut a pályán. Az angol miatt azonban kilép a megszokott zónából azért, hogy az egy az egy elleni helyzeteknél jobban lássa, mi történik, közelebb legyen az esetleges találkozásokhoz. Mutatnak is egy Dortmund-Ajaxot, ahol tökéletesen megítélt tizenegyest eredményez a román felkészültsége, helyezkedési tudatossága.

Aztán persze még sok hasonló mikrosztorit le lehetne írni, ám érdemesebb megnézni a sorozatot, hogy mindenki számára kiderülhessen: a futballvilág topjátékvezetőinek idegrendszere nincs, csak szenvedélye meg célja van.

Utóbbi nem is olyan bonyolult: nagyobb hiba nélkül szeretnék levezetni a legfontosabb futballmeccseket.

Ám ezt még szebben megfogalmazták, amikor a videóbíróról beszélgettek. Olyan emberek, akik hozzászoktak, hogy hibáznak. Vagyis olyan helyről jönnek, ahol nem lehet elkenni a felelősséget, mutogatni, másra hivatkozni, hiszen miden alkalommal, amikor végeztek a meccsel, megmutatták nekik a felvételt, mindenki látta, ha rontottak.

A videóbíró bevezetése újabb mentális terhet is jelenthetne nekik, hiszen sokszor a komplett világ előtt kell korrigálni a hibájukat, az ismétlés alapján felülbírálni eredeti döntésüket. Hogy ez milyen érzés, miként túlélhető, milyen nyomást jelent, mennyire viseli meg őket, arról hosszan lehetne írni. Ám a nyilatkozataikból az látszik, a nagy kép szempontjából ez nagyjából érdektelen, mert mindük szerint a legfontosabb az igazság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.