Nemzetközi foci

Mourinho Tottenhamje legyőzte a Cityt és vezeti a bajnokságot

Az elképesztően fegyelmezetten védekező Tottenham Hotspur hazai pályán győzte le 2-0-ra a Manchester City és így az élre ugrott a Premier League-ben.

Guardiola: Azt akarom, hogy Messi Barcelonából vonuljon vissza
Megkérdezték az edzőt, tényleg a Manchester Cityben folytatja-e az argentin támadó.

A Tottenham már az 5. percben vezetést szerzett, Szon futotta le a védőket, majd laposan a kimozduló kapus alatt a hálóba lőtt. Innentől kezdve a Spurs hihetetlenül precízen védekezett, a City pedig hiába borította fel a pályát, csak egy VAR-ral visszanézett és érvénytelenített gólig jutott az első félidőben – Gabriel Jesús ért kézzel a labdába.

A második félidőre sem változott a játék képe: a City dominált labdabirtoklásban, a Tottenham várta a kontralehetőséget. Egy ilyenből született meg a második gól is, Kane indította a nem sokkal előtte becserélt Lo Celsót, aki higgadtan fejezte be az akciót.

A Tottenham, amelyben Gareth Bale csak padozott, végül a hihetetlen védőmunkájának köszönhetően lehozta kapott gól nélkül a meccset és átvette a vezetést a Premier League-ben. Hogy mekkorát megy a csapat, arra az Opta adta meg a választ:

2014-ben volt legutóbb arra példa, hogy az élre állt a csapat. José Mourinho pedig túljárt mumusa, Pep Guardiola eszén, a katalán korábban tízszer is nyert csapataival, a portugál senki más ellen nem kapott ki ennyiszer.

A Manchester City továbbra is szenved a bajnoki szezonban, csak a tizedik helyen áll Guardiola csapata.

Premier League, 10. forduló

Tottenham – Manchester City 2-0 (1-0)

Gólszerző: Szon (5.), Lo Celso (65.)

Kiemelt kép: KIRSTY WIGGLESWORTH / POOL / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik