Nemzetközi foci

Mbappé duplázott, Neymar visszatért, mégis elbukta a rangadót a PSG

A Paris Saint-Germain 3-2-re kikapott a Monacótól azt követően, hogy egy félidő után még 2-0-ra vezetett. A csapatnak tizenegy forduló alatt ez már a harmadik veresége volt a bajnoki szezonban, de így is vezeti a Ligue 1-et.

Elég hamar úgy tűnt, hogy a párizsiak megszerzik sorozatban kilencedik bajnoki győzelmüket, miután Kylian Mbappé egy nagy versenyfutás végén, majd büntetőből eredményes volt, így a vendégek már 2-0-ra vezettek a 37. percre. Sőt, ezután még kétszer a kapuba találtak, de mind a két gólt érvénytelenítették a VAR segítségével les miatt.

A félidőben beállt a hazaiakhoz Cesc Fabregas, ez pedig új lendületet adott a játékuknak, a Monaco ráadásul elég gyorsan ledolgozta a kétgólos hátrányt: a Niko Kovac rendszerébe a jelek szerint tökéletesen passzoló Kevin Volland volt kétszer is jó helyen és mind a kétszer közelről volt eredményes. A másodiknál Fábregas adta az asszisztot.

A dráma a 84. percben jött, amikor is Diallo nem csak eladta a labdát a saját tizenhatosa mellett, de utána piros lapot és tizenegyest érően szabálytalankodott. A büntetőt Fábregas vágta a léc alá, a Monaco így 3-2-re nyert. Az egyetlen pozitívum így a párizsiak számára, hogy a 60. percben visszatért a korábban sérülés miatt hiányzó Neymar.

Ez döntötte el a meccset:

A PSG mindössze másodszor veszített el francia bajnokit kétgólos előnyből, mióta katari tulajdonban van, vagyis 2011 óta. Az előző alkalom 2015 januárjában, a Bastia ellen volt.

Ligue 1, 11. forduló

Monaco – PSG 3-2 (0-2)

Gólszerző: Volland (52., 65.), Fábregas (84. – 11-esből) illetve Mbappé (25., 37.)

Piros lap: Diallo (84.)

Kiemelt kép: Valery HACHE / AFP

Olvasói sztorik